„Orbán Viktor azzal van elfoglalva, hogy papíron csökkentse a szegények számát”

Az MSZP szerint a következő évben is folytatódik „a Fidesz társadalomellenes politikája”, amelynek nyomán a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-nek azt mondta, sajtóbeszámolók szerint minden eddiginél többen szorulnak segítségre az ünnepek alatt, közben Orbán Viktor miniszterelnök azzal van elfoglalva, hogy papíron miként csökkentse felére a szegények számát.

Közölte: amíg az állam 2014-hez képest az idén 10 százalékkal többet költött magára, és 2016-ban tovább nő ez az összeg, addig a szociális juttatások nem emelkednek.

Példaként említette: karácsonykor derült ki, hogy a kormány 70 milliárd forintot csoportosított át különböző állami feladatokra, a többi között kommunikációra, miközben nem oldotta meg a téli szünetben a rászoruló gyermekek étkezését.

A szocialista képviselő kitért arra, hogy a gyerekek 11 százaléka él kereső nélküli családban és 36 százalékuk szegénységben, eközben jövőre csak az áfából 3180 milliárd forintot szed be az állam, és további 500 milliárdot különadókból.

Hozzátette, hogy 2010 óta nem emelkedett sem az anyasági támogatás, sem a családi pótlék, sem a gyermekgondozási segély összege.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.