Orbán távolodik az oligarcháktól?

Fideszes vezetők szerint a reklámadó ürügyén a miniszterelnök megmutatja, ki az úr a háznál.

Rendkívüli eljárással a parlament már ma elfogadja a reklámadót. A kormánypártok javaslatára kedden kivételes eljárással vették napirendre L. Simon László (Fidesz) javaslatát, ami azt jelenti, hogy az előterjesztés vitáját és szavazását is egy napon, vagyis már ma meg lehet tartani.

Orbán Viktor miniszterelnök döntése volt a reklámadó bevezetése és annak időzítése is – mondták munkatársunknak tegnap, hozzátéve, hogy a döntés előtt a kormány részéről minden valószínűség szerint nem egyeztettek a Simicska–Nyerges-médiabirodalom képviselőivel sem. Volt, aki úgy értelmezte a történteket, különösen annak fényében, hogy jobboldali orgánumok is támadják a terveket, hogy a kétharmad most – a Magyar Nemzetet idézve – valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára.

– A reklámadónak ugyanis sem más értelme, sem más üzenete nincs, az egyszerűen csak része Orbán Viktor szabadságharcának és az oligarcháktól való függetlenségi törekvéseinek – fogalmaztak informátoraink. A Fidesz egyik magas rangú politikusa pedig azt mondta, meg kell mutatni, hogy ki is az úr a háznál. (A Kreatív online számításai szerint a Simicska–Nyerges–Liszkay–Fonyó-médiabirodalom 2013-ban 40 milliárdos forgalommal 8,2 milliárdos nyereséget tudhat maga mögött.)

A Magyar Reklámszövetség felhívására a múlt héten eddig példa nélküli módon mozdult meg az egész kommunikációs ipar a reklámadó ellen. Múlt csütörtökön és pénteken több mint hatvan médium fejezte ki tiltakozását. Az akcióban részt vett a Hír TV és a Magyar Nemzet is.

A reklámadóval szembeni egységes tiltakozás nyomán Kövér László házelnök kedden reggel úgy nyilatkozott az MTI-nek: „én megértem, hogy az üzleti érdekek sérelme mindenhol komoly probléma. Azt is megértem, hogy csak az az üzleti érdeksérelem fáj, amelyik a saját zsebünket érinti. De hogy ezt egyesek a jobboldalon is összekeverik a sajtószabadsággal, azt már nehezen élem meg, mert pontosan tudjuk, a sajtószabadság a mai világban Magyarországon és másutt is nem a politikai viszonyoktól függ, hanem elsősorban a tulajdonosi viszonyoktól”.

A Fidesz-frakció tegnap délelőtti zárt ülésén mindenesetre egyhangúlag a reklámadó-javaslat mellé állt, Rogán Antal frakcióvezető tájékoztatása szerint egyetlen képviselő sem tartózkodott.

– A miniszterelnök az ügyet bizalmi kérdésnek is tekinti – mondták lapunknak. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Népszabadság kérdésére nem kívánta kommentálni a Magyar Nemzet tiltakozását, azt mondta, nem szeretne vitatkozni a véleménycikkben megfogalmazott állítással. De nincs meglepődve azon, hogy senki sem szeret adót fizetni.

– A reklámadónak a média szabadságához semmi köze. Ha a parlament úgy dönt, hogy lesz reklámadó, akkor azt meg kell fizetni – mondta. Szintén a Népszabadság kérdésére, lesz-e valamely lényeges ponton módosítás a javaslaton, Rogán tegnap délután úgy reagált, a javaslat „koherens szerkezet”, mely a kapcsolt vállalkozásokra is kitér, ezért nincs értelme jelentősen változtatni. De mivel ősszel minden adótörvény vitája megnyílik a parlamentben, a reklámadó akár fölül is vizsgálható, addig megnézik, „hogyan működik”.

Sajtótájékoztatója előtt Rogán Antal egyeztetett a miniszterelnökkel – mondták lapunknak.

A törvényalkotási bizottság tegnap este ugyanakkor elfogadott egy javaslatot, amely szerint módosulna a reklámadóról szóló törvény, enyhítve az elmúlt években veszteségesen működő médiacégek reklámadóterheit. A bizottság elé került módosító szerint „a reklámadó adóalanya csökkentheti a 2014. évi adóév adóalapját legfeljebb annak erejéig a társasági adóról és osztalékadóról szóló és a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elhatárolt veszteség 50 százalékával”. E bonyolult szöveg, ha elfogadják, azt jelenti, hogy a sokak által Simicska Lajos érdekkörébe sorolt, s az elmúlt években veszteségeket felhalmozó TV2 adóterhei enyhülnek.

Érdekesség, hogy e „szuperbizottságot” az a Gulyás Gergely vezeti, aki tegnap társadalmilag károsnak minősítette a két nagy kereskedelmi televízió tevékenységét. A nap folyamán kiderült, hogy 2011-ben Gulyás az RTL X-faktorának döntőjét a stúdióban izgulta végig. Ingyenjegyet kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.