Orbán szerint bevált a kerítés

A magyar határon bevált a kerítés, ahogy máshol is Európában, habár ezekről nem beszélnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az ABC spanyol lapnak. Recep Tayyip Erdogan török elnökről azt mondta, az EU-ban a jó vezető a gyenge vezető, az erős vezetőt veszélyesnek tartják.
„A miénk az ötödik. Vannak a spanyolok (Ceuta, Melilla), van Calais-ban, Görögország és Törökország határán, Bulgáriában a török határon, és mind hatékonyak. Senki sem mondja, hogy ez az ideális megoldás, de el kell ismerni, hogy ez áll legközelebb az ideálishoz" – mondta a miniszterelnök a spanyol konzervatív lapnak, az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusán után Madridban. Ezúttal is elmondta, hogy a kerítés csak a második legjobb megoldás - és az „első védelmi vonallá" vált.

Ennek kapcsán a görögökről azt mondta: ki kell mondani, hogy Görögország nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, az ő feladata lenne megvédeni az uniós külső határokat, ahogy azt Magyarország tette. „Ez politikai akarat kérdése. Ha nem képesek egyedül, kérjenek segítséget" – tanácsolta Orbán A német kancellárról az volt a véleménye, hogy amikor Angela Merkel engedélyezte az ellenőrizetlen és szabályozatlan belépést a migránsok számára, Magyarország komoly bajban volt, a migránsok „megszállták a déli határainkat, de a szerződés betartása miatt nem tudtuk továbbengedni őket a következő schengeni országba" a nyugati határ felé. Így növekedett masszívan a migránsok száma Magyarországon.

Orbán megosztotta a lappal azt a véleményét, hogy Törökország stratégiai partner az Európai Unió számára, nélkülük nem sikerülhet megoldást találni a jelenlegi helyzetre. De a velük való tárgyalás előtt Európának védenie kell a görög határt ahhoz, hogy az erő pozíciójából beszélhessen. „Ha képesek vagyunk megtenni és megerősíteni a schengeni megállapodás alkalmazását, akkor lesz meg a kiindulási pontunk a törökökkel való tárgyaláshoz" - tette hozzá. A török elnökrről azt mondta: „Én tisztelem Erdogan elnököt, bár a nemzetközi sajtó számára egy fekete bárány. Ha azt akarják, hogy a török társadalom fejlődjön, egy erős vezetőre van szükség, akár tetszik, akár nem. Mert az Európai Unióban nem kedvelik az erős vezetőket. Az Európai Unióban a jó vezető a gyenge vezető, az erős vezetőt veszélyesnek tartják." Meglátása szerint az unió az intézményi vezetést preferálja, de a kollektív irányítás szerinte csak jólét idején működhet, krízisben nem.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.