Orbán ne csak dicsérje, de csábítsa haza a magyarokat

Ahhoz képest, hogy 55 ezer magyar dolgozik Nagy-Britanniában, a magyar kormány semmit nem tesz azért, hogy őket visszahozza - állítja az LMP.

Az LMP szerint a kormánynak olyan feltételeket kellene teremtenie, hogy a Nagy-Britanniában élő 55 ezer magyart visszahozza Magyarországra, ha pedig ez nem tudja elérni, akkor álljon ki az ott élő magyarok érdekeiért.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Orbán Viktor magyar és David Cameron brit miniszterelnök megbeszélését értékelve közölte, pártja szerint is módosítani kell az Európai Unióról szóló szerződést. Kifejtette: olyan EU-t kell teremteni, ahol senki sem kényszerül arra, hogy elköltözzön saját országából ahhoz, hogy meg tudjon élni, és emellett tisztességes munkáért tisztességes bért kap.

A szóvivő értékelése szerint ahhoz képest, hogy 55 ezer, egy nagyvárosnyi magyar dolgozik Nagy-Britanniában, a magyar kormány semmit nem tesz azért, hogy őket visszahozza. Sőt Orbán Viktor a brit miniszterelnök mellett állva nagyon megdicsérte őket, hogy milyen jó munkavállalók - mondta.

Az LMP szerint Magyarországon sokkal nagyobb szükség lenne ezekre az emberekre, mint Londonban - tette hozzá.
Gál József közölte, felszólítják a kormányt, hogy változtasson gazdaságpolitikáján, és próbálja meg ezt az 55 ezer magyart hazahozni. Elmondta, nincs illúziójuk, ez nem fog sikerül, ezért azt követelik, hogy Orbán Viktor álljon ki azért, hogy ne szüntessék meg az ott élő magyarok szociális ellátását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.