Orbán megálmodta, Lázár megépíti, Rogán engedélyezi

Végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék a Szabadság téri német megszállás áldozatai emlékművének építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést.
Ezt Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje közölte szombaton. A szocialisták kongresszusi állásfoglalásban szólították fel a kormányt, hogy álljon el a "megosztó, magyar embereket sértő" szoborállítási tervétől.

Steiner Pál a törvényszék elutasító határozatáról beszámolva közleményében azt írta: ez azt jelenti, hogy Magyarországon már nincs jogorvoslati lehetőség a szoborállítás megakadályozására. "Orbán Viktor megálmodta, Lázár János megépíti, Rogán Antal engedélyezi - az emberek akaratával szemben is" - jelentette ki.

A szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy nemcsak az emlékmű, hanem a Fővárosi Törvényszék indoklása is "döbbenetes", ugyanis a szerint azért nem lehet népszavazást kiírni, mert az emlékművet egy kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította. Steiner Pál szerint Magyarországnak semmilyen gazdasági érdeke nem fűződik a szobor állításához, ráadásul az nemcsak, hogy hasznot nem hajt, hanem árt is: rombolja az ország hírnevét, felháborítja a demokratikus államokat.

Arra is kitért a közleményben, hogy felhívására az MSZP szombati kongresszusa állásfoglalást fogadott el, melyben kijelentik, hogy szolidaritást vállalnak a Szabadság téren "az igazságot 101 napja védő" civilekkel, és a polgári engedetlenség eszközével is tiltakozni fognak a "hazug és becstelen" szoborkompozíció felállítása ellen.

Steiner Pál még április elején jelentette be, hogy az MSZP helyi népszavazást kezdeményez az V. kerületben azért, hogy az önkormányzat vonja vissza a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak emlékműve felállításához adott tulajdonosi hozzájárulást. Akkori sajtótájékoztatóján felszólította a kormányt, hogy a népszavazási döntésig ne építse fel a szobrot.

A helyi választási bizottság május végi határozatában megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az indoklás kitér arra, hogy a kérdés hitelesítését a helyi választási iroda vezetője alaki hibák miatt április közepén elutasította. Az április végén ismételten benyújtott kérdés hitelesítését a helyi választási bizottság azzal utasította el, hogy az emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendelet megvalósulását ellehetetlenítené, ha a képviselő-testület visszavonná döntését. A bizottság álláspontja szerint az ügy túlhaladja a helyi önkormányzatokról szóló törvényben megfogalmazott helyi közügy kereteit, így arról nem tartható helyi népszavazás.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.