Orbán: Lábon lőttük magunkat

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel.
A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 című műsorában azt mondta, egyetért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel abban, hogy a Nyugat által szorgalmazott szankció politikája "többet árt nekünk, mint az oroszoknak". "Lábon lőttük magunkat" - fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: keresi a partnereket ahhoz, hogy változtasson az Európai Unió ezen politikáján. Szerinte nemcsak a most veszteséget elszenvedő termelőket kell kompenzálni az unióban, hanem az egész szankciós politikát kell átgondolni. Egy exportra épülő gazdaság számára a gazdasági szankció mindig ellentétes a nemzeti érdekkel – nyomatékosította.

A kormányfő szükségesnek nevezte egy olyan konferencia összehívását, amelyen az unió és Oroszország megtárgyalja együttműködése jövőjét, távlati terveit, amelyek között fontos kérdést jelent Ukrajna is.

Magyarország védelmi szerepéről szólva, "a sikerek mellett a nehézségekről" is beszélt a kormányfő. Kijelentette: Magyarország NATO-tagságának feltétele, hogy az éves össztermék értékének 2 százalékát költse katonai kiadásokra, ehhez képest Magyarország 1 százaléknyit fordít erre. "Joggal tesznek szemrehányást nekünk a szövetségeseink, hogy mi egy olyan ország vagyunk, amely a biztonságát javarészben a NATO-tagságból meríti, miközben nem tartjuk be a közös biztonság fenntartásához szükséges költségekhez való hozzájárulásunkat" – értékelte.

Az iraki helyzetről szólva Orbán Viktor elmondta: az augusztus végi uniós miniszterelnöki csúcsértekezleten kezdeményezni fogja, hogy felhívják az uniós polgárok figyelmét arra, "véres vallásháború formájában keresztényüldözés zajlik" a térségben. Szerinte ezzel Európa nehezen tud mit kezdeni, mivel jelentős mértékben elvallástalanodott. Kifogásolta, hogy európai vezetők nem mondják ki: "nekünk a saját fajtánkat, a keresztényeket, egy vallásüldözéses korszakban meg kell védenünk".

A jövőben felálló Európai Bizottsággal a miniszterelnök jó együttműködésre számít. Az országot ugyan sokan akarják fekete bárányként beállítani, mert nyíltan bevalljuk, hogy nem kizárólag az egyéni érdekekre épülő liberális demokráciát akarunk építeni, hanem olyan demokráciát, amely a közjót tartja a legfontosabbnak - fogalmazott, megismételve: vannak, akik nem érdekeltek ennek sikerében.

Magyarországon nőtt a legjobban a nemzeti össztermék az unióban, vagyis a közjóra épülő politikai rendszer, amely demokratikus, még ha nem is liberális, meghozta a kívánt eredményt, több lehetőséget hozva, mint számos országban a liberális demokrácia – mondta Orbán Viktor.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.