„Orbán jobb politikus annál, hogy összeugrasszon két főpapot”

Osztie Zoltán belvárosi plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke szerint komoly gondok vannak a papok felkészültségével, a plébániarendszer jelenlegi formájában fönntarthatatlan, a katolikus egyháznak új stratégiára lenne szüksége. Azt nem hiszi, hogy a magyar miniszterelnök ennek kapcsán Erdő Péter esztergom-budapesti érseknek, bíborosnak akart odaszúrni egy korábbi beszédében.

– A minap egy konferencián azzal magyarázta a kialakult helyzetet, hogy a katolikus egyháznak nincs stratégiája.

– A stratégiát szerintem helyi közösségi, egyházmegyei és országos szinten is el kell készíteni. Meglátjuk, lesz-e belőle valami.

– A konferencián Orbán Viktor is felszólalt. Szerinte most, hogy Erdő Péterrel szemben Veres Andrást választották a püspöki kar elnökévé, bizonyára lesz stratégiája a katolikus egyháznak.

– Nem hiszen, hogy így kellene értelmezni a szavait. A miniszterelnök úr sokkal jobb politikus annál, hogy egy nyilvános fórumon szembe menjen a bíborossal vagy megpróbáljon összeugrasztani két főpapot. Valószínűleg arra utalt, hogy Erdő Péter bíborosnak, aki rendkívül széles nemzetközi horizonttal rendelkezik, érthető módon kevesebb figyelme jut az általam sürgetett stratégiára. Ugyanakkor Orbán Viktor minden bizonnyal jól emlékszik azokra az időkre, amikor Veres András a püspöki kar titkára volt, és meglehetősen élénk érdeklődést tanúsított a közélet iránt.

Az interjú teljes változatát a Népszabadság szerdai számában olvashatják!

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.