Orbán hívó szavának nem állhatott ellen az új kormányszóvivő

A kormányzati döntések minél közérthetőbb közlését nevezte fő feladatának a múlt héten hivatalba lépett új kormányszóvivő. Kurucz Éva az MTI-nek beszélt arról is, hogy a kormányzati kommunikációs struktúrában a kormányszóvivő ezután is a belföldi kommunikációért lesz felelős.

A korábban a Hír TV-nél dolgozó Kurucz Éva elmondta: a szóvivői posztra Orbán Viktor miniszterelnök kérte fel, amit azért fogadott el, mert egyrészt ezt a munkát tartja a kommunikáció egyik csúcsának, másrészt a világról, benne Magyarországról vallott értékrendje "illeszkedik ahhoz a gondolatisághoz, amelyet a kormány következetesen képvisel".

Giró-Szász András utódja - aki politikai főtanácsadói rangban látja el tisztségét - kifejtette: tapasztalata szerint az emberek egy része azzal az "előítélettel" áll a politikához, hogy a döntések nehezen átláthatók, szinte érthetetlenek. Kurucz Éva ezért azt tűzte ki fő feladatául, hogy a kormányzati folyamatokat minél közérthetőbben, egyszerűbben, "mindenki számára fogyaszthatóan" kommunikálja.

Jelezte ugyanakkor, egy kormányszóvivőnek nem az a dolga, hogy minden szakterülethez értsen, de mindenképpen jó együttműködésre kell törekednie az ezekhez értő szakpolitikusokkal. Az is fontos emellett, hogy "az adott helyzetben a kormányzatot mindig jól tudjam képviselni" - tette hozzá.

Kurucz Éva közölte: a kormányzati kommunikációs struktúra ugyan még alakulóban van, az azonban biztos, hogy megmarad az a hármas felosztás, amely szerint külön felelőse van a belföldi kommunikációnak - a kormányszóvivő -, a nemzetközi kommunikációnak és a miniszterelnök körüli ügyeknek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.