Orbán: gáz, bankok, Amerika

A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában.
A kormányfő azt is nyomatékosította az interjúban, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nem kerülhet veszélybe a magyarok energiaellátása.

A törvénykezési munkával kapcsolatban kifejtette: Trócsányi László igazságügyi miniszter vállalta, hogy október végére a kabinet elé terjeszti a családokat megvédő és a bankokat is biztos alapokra helyező jogszabály tervezetét. Így a terveik szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, vagyis a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény - mondta a kormányfő a rádióinterjúban, amelyet csütörtök este vettek fel Nyíregyházán, Orbán Viktor pénteki kárpátaljai látogatása előtt.

A parlamentben szerdán elfogadott elszámolási törvényt a miniszterelnök úgy értékelte: "végre van egy olyan közös élményünk (...), hogy győzött az igazság". A kormány jogállami keretek között, sportszerű eszközökkel vívja a csatát, ráadásul az Országgyűlés szinte teljes mellszélességgel "kiállt amellett, hogy győzzön az igazság", vagyis ez egy nagy nemzeti összefogás - fogalmazott.
Az érintett bankokat egyébként tőkeerősnek nevezte, hozzáfűzve, hogy ezek tulajdonosainak be kell tenniük azt a mennyiségű pénzt, amely a bankok jövendőbeli működéséhez szükséges, és "ezt meg is fogják tenni".

Megjegyezte, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos "rendezetlen ügykör" a bankoknak is bizonytalanságot okoz, ezért nekik is érdekük a helyzet rendezése. "Azt tapasztalom, amikor tárgyalok velük (...), hogy minél hamarabb szeretnének forintosítani" - mondta.

Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről szólva azt is kijelentette, hogy kormánya elutasítja a megszorításokat, ilyen intézkedések nélkül vezették ki az országot a gazdasági válságból is 2010 után. "Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások" - közölte, utalva arra, hogy az ellenzéki pártok megszorításokat emlegetnek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi, az államháztartás kiadási oldalának fokozatos csökkentésére vonatkozó nyilatkozata alapján.

A miniszterelnök hozzátette, arra vállalkoztak, hogy folytatják a 2010-ben megkezdett politikát, és ez is fog történni: "csökkenteni fogjuk az államadósságot, leépítjük a bürokráciát". Az embereknek a Fidesz-KDNP kormányzása alatt folyamatosan javulni fog a helyzetük - jelentette ki.

A magyarországi földgázellátásról szólva Orbán Viktor világossá tette: nem állhat elő olyan helyzet, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt a magyar lakosság nem jut hozzá a szükséges energiaellátáshoz.

"Jó ütemben töltjük fel" a földgázkészleteket, "nemsokára elérjük a 60 százalékot, és most ennek az ütemét gyorsítani fogjuk" - mondta, jelezve, hogy erről is tárgyalt a héten Budapesten Alekszej Millerrel, az orosz Gazprom vezérigazgatójával. "A következő időszakban nagy mennyiségű gázra lesz szükségünk, amivel tovább tudjuk növelni a betárolt kapacitásokat. Ezt a nagy mennyiséget meg is fogjuk kapni, erről megállapodtam Alekszej Millerrel" - közölte.

A kárpátaljai magyarság autonómiáját érintő korábbi nyilatkozatával összefüggésben Orbán Viktor ismét úgy foglalt állást: a mostani magyar külpolitika azt tartja természetesnek, hogy ott, ahol a magyar közösségek autonómiát kérnek, azt meg is kapják. Bár megjegyezte, hogy az autonómia kifejezés negatív összefüggésbe került az orosz-ukrán konfliktus miatt.

Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, a miniszterelnök úgy reagált: "Tudomásul vesszük, hogy ez a mondat elhangzott. Ennek a mondatnak mi nem találjuk a ténybeli alapját". Jelezte azt is, Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek."

Végül az önkormányzati választási kampányról és a közvélemény-kutatásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: a valóság úgy fest, hogy "csak azt a sikert kaphatjuk meg, amiért megdolgoztunk, és ha nem dolgoztunk meg érte, nem fogjuk megkapni".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.