Orbán és Lázár, a szépség és a szörnyeteg

Azért, hogy a Sorsok Háza nevű holokauszt-emlékmű még félkész állapotban van, Lázár János a felelős, ahogyan a Szabadság téri szobor körüli botrányért, a holokauszt-emlékévet a zsidó szervezetek részéről érintő bojkottért is, mivel Lázár nagyon szoros kapcsolatban van Zoltai Gusztáv volt és Heisler András jelenlegi Mazsihisz-vezetővel is – mondta a Sorsok Házának létrehozásával megbízott Schmidt Mária a 168 Órának.
Schmidt Mária azt mondta az interjúban, amit egyébként korábban is hangoztatott, hogy a Sorsok Háza nevű, a józsefvárosi pályaudvar helyére tervezett holokauszt-kiállításról készült vázlatos koncepciót úgy vétózta meg Lázár János, hogy közben azt valamiféle végleges tervnek állította be, miközben Schmidt szerint erről nincs szó. A miniszterelnökséget vezető miniszter márciusban azt mondta erről, hogy csak a zsidó szervezetekkel konszenzusban hajlandó kivitelezni a tervet, mert a Szabadság téri emlékmű után újabb botrányt nem tudnak bevállalni. A történész egyenesen úgy látja, hogy a Sorsok Házának parkoltatása Lázár János válságát jelzi, mert „aki elvek és szövetségek nélkül, félévente megújuló értékrendszerrel operál, hamar kiesik a politikából".

Lázár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón reagált Schmidt szavaira. Azt mondta: sokfélét szoktak mondani rá, de azt még nem hallotta, és talán nem is fest úgy, mint aki válságban van. Szerinte őt az adott ügyben egyetlen alapelv vezérli: ha a kormány indokolt időben és módon létrehoz egy holokauszt-emlékhelyet, akkor ennek a magyar zsidóság képviselőivel egyeztetve és egyetértve kell megtörténnie. – Egyébiránt a kormányban van egy munkamegosztás. A jó dolgokat mindig Orbán Viktor miniszterelnök mondja és teszi, a rosszakat pedig én. Remélem, hogy ezt előbb-utóbb a jobboldali véleményformálók is felismerik – tette hozzá, megjegyezve: nagyra becsüli Schmidt Mária munkáját, a Sorsok Háza pedig akkor fog elkészülni, ha azt a zsidóság is támogatja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.