„Orbán elfelejtette hozzátenni, hogy leváltja az igazságügyi miniszterét”

Az MSZP szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter személyesen felel mindazért, ami kedden a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületében történt.

Az igazságügyi miniszter csütörtök reggel az M1 telelvízióban arról beszélt, hogy a demokráciához tartozik a nép meghallgatása, és a migrációs kérdéskör annyira jelentős, hogy arról meg kell kérdezni az ország lakosságát.

Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki közleményében azt írta: az NVI-nél történt "gyalázatos jogsértések után a verőemberek kormányának igazságügyi minisztere, Trócsányi László ne a kormány népszavazását dicsérje, hanem azonnal adja be a lemondását!".

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke kiemelte: fél évvel ezelőtt még a választási szervek is hivatalosan jelezték, hogy a népszavazást szabályozó törvények a jelenlegi formájukban alkalmatlanok, jelentős módosításra szorulnak. Trócsányi László ennek ellenére semmit sem tett ennek a tűrhetetlen helyzetnek a megváltoztatásáért. Harangozó Tamás hozzátette: még Orbán Viktor kormányfő is "szerencsétlennek nevezte" a jelenlegi törvényi szabályozást, és méltatlannak az NVI-nél lejátszódott jeleneteket. Ehhez viszont az MSZP-s képviselő szerint a kormányfő egy "félmondatot felejtett el hozzátenni", miszerint: "a botrány miatt leváltja az igazságügyi miniszterét" - írta Harangozó Tamás.

Kedden a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai épületénél kigyúrt, kopasz férfiak egy csoportja várta hajnaltól kezdve az intézmény nyitását. Sorfalként állták el az utat az MSZP képviselői előtt, akik a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban akartak népszavazási kezdeményezést benyújtani. Végül egy akkor még ismeretlen, ősz hajú asszony és segítője - akadály nélkül - a szocialisták előtt jutott el az érkeztetőgépig. Ekkor a kopaszok szó nélkül elvonultak, bizonyítván a feltételezést, hogy semmi egyéb dolguk nem volt, mint megakadályozni az MSZP elsőségét.A hölgyről egyébként kiderült, hogy egy fideszes érzelmű polgármester felesége, segítője pedig Kubatov Gábor titkárának volt osztálytársa.

Tanulságos azonban a történteket az állami MTI megszövegezésével is elolvasni:

"Kedd délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket. Az MSZP a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kérdését akarta leadni, de egy magánszemély néhány másodperccel megelőzte."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.