Orbán demokratának tartja-e még magát?

Az MSZP a kormányfő felelősségét firtatta a népszavazási kezdeményezése megakadályozásánál a parlament hétfői ülésén.

Harangozó Tamás felidézte, hogy 2007 márciusában még méltatta a kormányfő a népszavazás intézményét. Szerinte akkor a magyar köztársaságban valódi demokrácia volt, ma viszont felbérelt verőlegények akadályozzák meg a népszavazási jog gyakorlását, s ehhez az állami szervek asszisztálnak. Azt kérdezte: Orbán Viktor demokratának tartja még magát? Hogyan juthatott oda Magyarország, hogy bőrfejűek erőszakkal akadályozzák meg alapvető jog gyakorlását. Ilyen jövőt képzeltek el Magyarország számára - firtatta és arra is kíváncsi volt, hogy Orbán Viktornak miniszterelnökként és a Fidesz elnökeként mi a személyes felelőssége a február 23-án történtekért. Adott utasítást a népszavazási kezdeményezés leadásának fizikai megakadályozására, a verőlegények kirendelésére? Ha nem, kivizsgáltatja-e milyen szerepe lehetett ebben Kubatov Gábornak, a Fidesz alelnökének, a Fradi elnökének, és miért nem csinál semmit a rendőrség, az állami szervek a történtek láttán? - sorolta kérdéseit.

Tuzson Bence államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a képviselő 2007 márciusi időpontra hivatkozott, arra, hogy akkor milyen nagy volt a demokrácia. Ugyanakkor csupán fél év telt el azóta, hogy október 23-án megverték az embereket, kiverték a szemüket, és életeket tettek tönkre. Ez volt a nagy demokrácia - mondta. Hozzátette: elég cinikus, hogy a szocialisták próbálják kioktatni őket. A Fidesz úgy gondolja, a tisztelet kultúrájának kell érvényesülnie, ezt kell támogatni, és olyan szabályoknak kell lenniük, hogy mindenki képes a legyen demokratikus jogait érvényesíteni.

Az államtitkár utalt Orbán Viktor kezdeményezésére, miszerint legyen olyan szabályozás - a választási bizottság javaslata alapján-, hogy méltó módon bárki érvényesíthesse jogait. Szerinte a Fidesznek az ilyen jelenetek nem állnak érdekében. (A képviselő a választ nem fogadta el, szerinte a kormányfő személyes gyávaságát jelzi, hogy nem mert személyesen válaszolni, a parlament 98 igen, és 45 nem szavazattal elfogadta a választ.)

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.