„Orbán csöndben maradt, amikor a nemzeti érdeket kellett volna megvédeni”

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ma választ Európa-ellenes politikája és a nemzeti érdek közül Orbán Viktor, akit az ellenzéki párt arra szólít fel, hogy álljon ki a magyarok európai jogai mellett.
A DK az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményét azzal kapcsolatban adta ki, hogy a magyar kormányfő délután találkozik Budapesten David Cameron brit miniszterelnökkel.

Azt írták: a megbeszélésen bizonyára kiemelt téma lesz David Cameron azon javaslata, hogy az Egyesült Királyság korlátozhassa a területén dolgozó kelet-európaiak számát, és akár megvonhassa minden szociális ellátásukat. A döntés drámai következményekkel járna az angliai magyarokra nézve – tették hozzá.

Úgy fogalmaztak, hogy amikor a brit miniszterelnök előállt javaslatával, a szomszédos EU-tag országok mindegyike hangosan kérte számon állampolgárai jogainak angliai csorbítását; Orbán Viktor volt az egyetlen kormányfő, aki csöndben maradt, amikor a nemzeti érdeket kellett volna megvédeni. „A mai napon kiderül, hogy Orbán kész-e ismét elárulni az angliai magyarokat csak azért, hogy folytathassa az európai egység gyengítését” – értékeli a DK.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.