Orbán barátai és Totó kutyus

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány viszonya a nyugati demokráciákhoz tragikusan megromlott, eközben az önkényuralmakkal „már-már egyoldalúan táplált barátság" kiszolgáltatottá tesz minden magyart.

Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetjének vezetője vasárnap ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap munkamegbeszélést folytat Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel.

Ara-Kovács Attila szerint közeli szomszédjainkkal természetesen akkor is kell folyamatos, állami szintű kapcsolatot tartani, ha azok nem demokráciák, ám ezek nem mehetnek értékalapú stratégiai szövetségi rendszerünk rovására. Ugyanakkor az Orbán-kormány viszonya a nyugati demokráciákhoz megromlott, kétoldalú megbeszélésekre alig kerül sor, és a magyar miniszterelnök "csak fényképről ismeri a Fehér Házat és egy sor uniós ország vezetőjének hivatalát".

Álláspontja szerint ezzel a kormány súlyosan árt a magyar nemzeti érdekeknek, mivel az értékalapú szövetségesek védenek és gazdagítanak bennünket, tágítják polgáraink szabadságát és vállalkozásaink lehetőségeit, az önkényuralmakkal ápolt „barátság" viszont kiszolgáltat. Szerinte Orbán Viktor azért orientálja az országot kelete felé, mert csak onnan kaphatnak támogatást "a velejéig korrupt, az emberiességgel ellentétes politikájukhoz".

Az ellenzéki bírálatra gyorsan, ám röviden reagált a Fidesz: nevetségesnek tartják Ara-Kovács Attila állítását, amely szerint tragikusan megromlott az Orbán-kormány viszonya a nyugati demokráciákhoz. A Fidesz úgy fogalmazott: "nevetséges, hogy ezt az a DK mondja, amelyiknek az elnöke, Gyurcsány Ferenc még a kutyáját, Totó kutyust is bemutatta Vlagyimir Putyinnak."

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.