Orbán élet-halál harcra készül a népszavazás után

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az október 2-i, a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás után komoly küzdelmet kell folytatni Brüsszelben az európai bevándorlási szabályok megváltoztatásáért.
A kormányfő erről a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű rendezvényt előtt a találkozónak helyet adó Dobozy kúria előtt beszélt újságíróknak.

Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Bizottság két döntését kell megváltoztatni: a menekülteket szétosztó mechanizmusról szólót, amely szerint a migránsok számának nincs felső határa, valamint a családegyesítés megkönnyítéséről hozott döntést, amely alapján megsokszorozódhat a bevándorlók száma.

A változást támogatók most kisebbségben vannak, október 2-a után élet-halál harcot kell folytatnunk azért, hogy meg tudjuk változtatni ezeket a döntéseket. Azt sem tudom mondani, hogy ez biztosan sikerülni fog" - jegyezte meg a miniszterelnök.

Orbán Viktor leszögezte: a népszavazás nem pártügy, hanem Magyarország jövőjéről szól. Hozzátette, aki nem megy el szavazni, átadja a döntés jogát másoknak, és elfogadja azt az álláspontot, ami kialakul.

A kötcsei találkozóról elmondta: Európa általános állapotáról fog beszélni, szól azokról a bajokról, amelyek elvezették Magyarországot a kvótareferendumhoz, amely egy "általános civilizációs elgyengülés" következménye.

„Az Európai Unió mellett fogok érvelni, amellett, hogy Magyarország az európai közösséghez, és így az Európai Unióhoz tartozik, és jó hogy ez így van” - mondta. Az uniót azonban meg kell változtatni ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat benne - tette hozzá.

Közlése szerint a kötcsei találkozón Magyarország kiemelkedő gondolkodói, orvosok, mérnökök, tudósok vannak jelen. Arra fogom őket kérni, hogy "szelíden, higgadtan mindent magyarázzunk el az embereknek, vállaljuk a vitákat" - jelezte Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a közelgő pozsonyi nem hivatalos EU-csúcstalálkozón Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépésének hatásai mellett szó lesz az ukrán-orosz konfliktusról, a déli európai folyosóról, amelyen át a muszlim bevándorlók áramlanak Európába, és Olaszországról, amelyen keresztül a Földközi-tenger felől „áll invázió alatt” az európai közösség.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.