Orbán: A magyar baloldalt is meg kell állítani

Brüsszelt és magyar szövetségesét, a baloldalt is meg kell állítani, mert sok millió embert akarnak Európába hozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A kormányfő az interjúban arról beszélt, hogy a Schengen 2.0 akciótervet azért kellett közzétennie, mert Brüsszel előállt egy képtelen javaslattal, amely szerint Európa népesedési és gazdasági problémáit minél több migráns beengedésével kell megoldani.

Ez egybeesik a volt szocialista kormányok migrációs politikájának most nyilvánosságra került dokumentumával - mondta.

Brüsszel és a magyar baloldal között teljes összhang van: be akarnak hozni sokmillió embert Európába - állította Orbán Viktor.

"Az előző szocialista kormányok ilyen programjában az szerepelt, hogy az ország egytizede belátható időn belül külföldiekből fog állni" - mondta a miniszterelnök, aki szerint "ez egy agyrém, lehetetlenség".

Ezt meg kell akadályozni, tehát "nemcsak Brüsszelt kell megállítanunk ebből a szempontból, hanem Brüsszel magyar szövetségeseit, a magyar baloldalt is" - fogalmazott, hozzátéve: ezt a kérdést népszavazással kell lezárni Magyarországon.

Az Európában sok helyen magas ifjúsági munkanélküliség miatt azt szorgalmazta, hogy az európai fiataloknak adjanak munkát ahelyett, hogy idehoznának kívülről "más kultúrából érkező, együttélési problémákat okozó, terrorveszélyt növelő migránsokat". Szerinte azonban a "buborékban élő", "szellemi elnyomásban" lévő Nyugaton erről nem lehet ugyanilyen nyelven beszélni.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy korábban volt egy jelentős különbség Németország és Magyarország között a migránsválság kezelésében. A magyar álláspont ugyanis a külső határok megvédéséről szólt, a németek ezzel szemben azt mondták, "különleges helyzet van, mindenki jöhet ellenőrzés nélkül". Ám Németország időközben megváltoztatta az álláspontját, és "ma ugyanazt mondják, mint mi", vagyis a külső határok megvédésének fontosságára helyezik a hangsúlyt - fejtette ki.

Bár nem vallja be, de Európa ugyanazt hangoztatja a külső határvédelem elsőségét tekintve, mint amit Magyarország képviselt - értékelte.

Jelezte azonban, hogy most arról szól a vita, mi legyen azokkal, akiket már beengedtek vagy időközben sikerül bejutniuk az Európai Unióba leginkább Olaszország tengeri határainál.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatos elvi álláspontja szerint ha valaki egyedül döntött migránsok ellenőrzés nélküli beengedéséről, akkor ennek a következményei sem vállalhatók nemzetközi szinten. "Ha nemzeti szinten volt döntés a beengedésről, akkor nemzeti szinten kell dönteni ennek következményeiről" - jelentette ki.

Hozzátette, ha nem sikerül megállítani egy népszavazással a migránsok szétosztását támogató Brüsszelt, akkor előfordulhat, hogy nem Magyarországon fogják megmondani, kikkel éljünk együtt.

A schengeni övezettel kapcsolatban a kormányfő javaslata az, hogy Schengen tagjainak vállalniuk kell a kötelezettségeiket is, vagyis - ha az EU szélén helyezkedik el egy tagállam - a külső határ védelmét. Attól a tagállamtól, amely ezt nem teszi meg - folytatta -, el kell kérni a külső határ védelmének jogát, ha pedig nem adja át, akkor fel kell függeszteni schengeni tagságát vagy ki kell zárni.

A Líbia felől érkezők miatt szorgalmazta, hogy mihamarabb kell egy líbiai kormány, amellyel meg kell egyezni egy hatalmas - Afrika területén, a líbiai partoknál lévő - menekülttábor létrehozásáról, ahonnan szabályozott formában jöhetnének a migránsok, feltéve, hogy van befogadó ország. Mindezt az EU-nak kellene szerinte finanszíroznia, fenntartania.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.