Önkormányzati választás: kis különbséget nem számolnak újra

Nem lehet a szavazatok újraszámlálását kérni pusztán azért, mert a jelöltek szerint nagyon kevés vokssal maradtak el riválisuktól. Az újraszámlálás valójában ismételt újraszámlálást jelent, mert a jogszabály szerint minden eredményt legalább kétszer meg kellett számolni.

A vasárnapi voksolás után többen is jelezték, hogy a szavazatok újraszámlálását kezdeményezik, mivel megítélésük szerint nagyon kevés szavazattal maradtak le riválisuk mögött.

A választási bizottságok azonban nem rendelik el a szavazatok újraszámlálását csak azért, mert kicsi a szavazatkülönbség; az újraszámlálás csak akkor kötelező, ha a szavazatszámláló bizottság vagy az eredménymegállapító választási bizottság nem a jogszabályoknak megfelelően járt el, és van "matematikai esély" az eredmény "megfordulására".

A szavazókörökben a leadott voksokat a szavazás éjszakáján már legalább kétszer megszámolták. Az ismételt számlálást a jogszabály szerint addig kellett ugyanis folytatni, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lett.

A szavazatszámláló bizottságok csak így állapították meg a leadott voksok számát, és a jegyzőkönyvet is ezt követően állíthatták ki. Az így készült jegyzőkönyveket a választási bizottságokhoz juttatták el, hogy a testületek hétfő 16 óráig meg tudják állapítani a választás eredményét.

Miután a szavazatszámláló bizottság megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak a választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezés alapján van lehetőség.

A választási bizottság eredményt megállapító döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezést benyújtani.

Az újraszámlálást azonban csak akkor rendeli el a választási bizottság, ha a beadványozó bizonyítja, hogy a szavazatszámláló bizottság törvénysértően állapította meg a választás szavazóköri eredményét, és ezen túl még "matematikai lehetőség" is van a választás eredményének megváltozására.

Ezen feltételek fennállása esetén kötelező a voksok újraszámlálása, de a jelöltek általában arra szoktak hivatkozni, hogy túl sok az érvénytelen voks, vagy túl kicsi a jelöltek közötti különbség. Ha viszont a jelöltek nem tudják bizonyítani, hogy a szavazatszámláló bizottság törvénysértően járt el, nincs esély a voksok újraszámlálására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.