Öngyilkosságot kísérelt meg Karsai József

Öngyilkosságot kísérelt meg csütörtök este Karsai József, Battonya független polgármestere, késő este az Orosházi Városi Kórházba szállították - írja a Békés Megyei Hírlap hírportálja, a beol.hu.

Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója péntek délelőtt az MTI-nek elmondta: Karsai József nincs életveszélyben, állapota kielégítő, jelenleg a szakmailag indokolt vizsgálatok folynak.

A beol.hu azt írja, hogy Battonya polgármesterére egy búzaföldön találtak rá, Karsai a kórházba szállítás közben értesítette a portál újságíróját. Azt mondta: "ötven szem gyógyszert vettem be. Lehet, hogy ezek az utolsó mondataim. Nem tudom elviselni, hogy ártatlanul ítéltek el a bíróságon" - utalt a Battonyai Városi Bíróság hétfői, vele szemben hozott elmarasztaló ítéletére.

Karsai Józsefet Simonka György, Pusztaottlaka polgármestere (Fidesz) jelentette fel a 2008-as dinnyeblokád után, amikor a térség dinnyetermelői az Auchan parkolójában az alacsony ár miatt felborították a dinnyeszállítmányokat. Karsai József  ellen a vád kényszerítés kísérlete volt, ebben bűnösnek találta a bíróság, és egymillió forintra büntette.  

Az öngyilkossági kísérlet után, csütörtök este Karsai József az ítéletről azt mondta: "elvették a becsületem. Ilyen világban nem akarok élni, ahol ártatlanokat büntetnek meg."

Karsai József  2011 júniusában bejelentette, hogy éhségsztrájkra készült, vállalja a halált is, tiltakozva a kormány politikája ellen, de orvosi tanácsra elállt a demonstrációtól.

Karsai József 2008-ban a dinnyeborító tiltakozáson
Móricz Simon 2008.07.15. Digitális Dinnyeborítás az Auchan M5 előtt az áruház parkolójában Az Auchan árat emelt, de ez is kevés, Továbbra is tart a „harc” Karsai József a dinnyetermelők és az Auchan között.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.