Önálló sportcsarnoka lesz a XI. kerületnek

Hamarosan saját sportcsarnoka lesz Újbudának: ennek jegyében már a leendő, Hauszmann Alajos utcai létesítményben tartották meg neves sportolóink részvételével a XI. kerületi diákolimpikonok díjátadó ünnepségét.

Már nyár végére az újbudai önkormányzat tulajdonába kerülhet a Hauszmann Alajos utca 5. szám alatti sporttelep. A kerületnek a Nyéki Imre uszoda és a Kelenvölgyi műfüves focipálya mellet nagy szüksége van saját tulajdonú fedett sportcsarnokra, ami a diáksport mellett a verseny- és a tömegsportnak, illetve kulturális rendezvényeknek is helyet tud adni. Ezért a XI. kerület képviselő-testülete legutóbbi ülésén kinyilvánította szándékát az ingatlan megvásárlásával kapcsolatban. A közbeszerzési eljárás lezárása után az önkormányzat már augusztusban megvásárolhatja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemtől a Hauszmann Alajos utca 5. szám alatti sporttelepet.

A csaknem 14 ezer négyzetméteres telken található egy 1800 négyzetméteres sportcsarnok, mely a MAFC legendás 229-szeres válogatott kosárlabdázójának, Gabányi Lászlónak a nevét viseli. Emellett egy 1200 négyzetméteres öltözőépület, egy étterem, valamint műfüves focipálya és 8 teniszpálya is a sporttelepet gazdagítja. A létesítmény a szükségessé váló felújítási munkák elvégzése után hosszú távon megoldhatja az önkormányzat sportlétesítmény-gondjait, és Újbuda sportéletének bázisává válhat.

A kerület első alkalommal jutalmazta meg a hamarosan a tulajdonába kerülő Hauszmann Alajos utcai sportcsarnokban Újbuda kiváló általános és középiskolás sportolóit a diákolimpiai versenyeken elért kimagasló eredményeikért. A csütörtöki ünnepséget idén is neves sportolók - Mészöly Kálmán labdarúgóedző, 61-szeres válogatott, valamint többszörös szövetségi kapitány, Bardi Gyöngyi Eb-bronzérmes röplabdázó és Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszező - tisztelték meg, akik Molnár Gyula polgármesterrel együtt adták át a sportági trófeákat a gyerekeknek.

A diákolimpiai játékok az oktatási intézmények minden korosztályát felölelik. A 2009-2010-es tanévben a középfokú tanintézetek diákjai két korcsoportban és mindként nemben külön, 14-15 sportágban 70-80 napon át, összesen 1400-1500 tanulóval versenyeztek. Az általános iskolások 16-18 sportágban, négy korcsoportban és szintén fiú-lány mezőnyben, 80-90 napon át, összesen 4300-4500-an vettek részt a megmérettetésekben. Az ünnepségen három középiskola, 17 általános iskola részesült serleg-díjazásban és 15 versenyző kapott különdíjat. A rendezvényen 22 iskola képviseltette magát, és 600 oklevelet osztottak ki. A tanintézeteket a helyszínen csaknem 200 diák képviselte, valamint felkészítő testnevelőik és igazgatóik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.