Ombudsmanhoz fordul a közbeszerzések jogorvoslata miatt a PM

Az E14-PM arra kéri az ombudsmant, hogy az Alkotmánybíróságon támadja meg a közbeszerzési eljárások jogorvoslati díját megváltoztató kormányrendeletet.

Karácsony Gergely, a PM politikusa azt mondta, hogy az állami és önkormányzati szervek évente 1500 milliárd forintot költenek el közbeszerzésekre, amelyeknek - egy 2010-es tanulmány szerint - 57 százaléka nem volt tisztességes, de csak az esetek hét százalékban indult jogorvoslati eljárás.

A kabinet dolga a jogorvoslat megkönnyítése lenne, de egy 2011 decemberében hozott kormányrendelettel a korábbi százezer forintról a "csillagos égig" emelték az eljárási díjat, amely most akár 25 millió forint is lehet – mondta a független képviselő. Rámutatott arra, hogy a tavalyi évben kétharmadával vissza is esett a jogorvoslati eljárások száma.

Karácsony Gergely közlése szerint Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy válaszában egyes közbeszerzési eljárások elhúzódásával indokolta az emelést. Hozzátette: kiderült, hogy a miniszter 13 ügyről beszélt, amelyek közül kilencben a Közgép Zrt. volt a fő érintett. Karácsony Gergely véleménye szerint ebből látszik a kormány szándéka, hogy a "Közgép érdekeltségeit megkérdőjelező vállalkozásokat kiszorítsa a pályáról".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.