Olyan se gyakran van, hogy egy államtitkár egyetért a szakszervezetekkel

Mostanában korántsem általános, hogy a kormány tagjai szóba állnának a szakszervezetekkel. Az NFM államtitkára most viszont leült a közlekedési ágazatban működő érdekképviseletekkel, s pát kérdésben még egyet is értett velük.
Kivételesen egyetért a kormányoldal és a szakszervezet néhány, a közlekedést érintő problémában, egyebek között abban, hogy a járművezetést is szakmának kell minősíteni, rendezni kell a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése miatt kialakult helyzetet, s abban is, hogy a közlekedés területén is fontos az ágazati kollektív szerződés.

A megoldásért akár közös cselekvési program alakulhat – derült ki a Közlekedési Egyeztető Fórum (KEF) tegnapi ülésén, amelyen Fónagy János is részt vett. Az államtitkár szerint azonban a munkaerőhiány nem olyan súlyos az ágazatban, hogy azzal külön foglalkozni kell. A szakszervezetek ezzel nem értenek egyet.

Közös cselekvési program elindítása körvonalazódott a fórum csütörtöki ülésén, amelyen – a KEF egy évvel ezelőtti megalakulása óta most először – a kormányoldal részéről Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára is részt vett – tudatta Nemes Gábor, a Magyar Szakszervezeti Szövetség szóvivője (MSZS), a szövetség közlekedési tagozatának vezetőségi tagja. A parlamenti pártok, a települési önkormányzatok, valamint a konföderáció közlekedési tagozata, a közúti, a személy- és teherfuvarozás, valamint a városi közlekedés képviselői havonként egyeztetnek az ágazatot érintő problémákról azért, hogy minden szereplő a maga módján és lehetőségei szerint, de összehangoltan segítse a megoldást.

Az ülésen kiderült, az államtitkár hajlandó a jövőben is tárgyalni, s a szakszervezetekkel közösen elérni, hogy a járművezetés szakmunkának minősüljön, így a kamionosok és buszsofőrök is megfelelő bérért és ne segédmunkásoknak járó fizetésért dolgozhatnának.

A kamionos szakmát külön iskolai rendszerben kellene oktatni – mondta Fónagy –, hiszen az a járművezetésnél jóval összetettebb, idegen nyelv, sőt a vámszabályok ismeretét is igénylő munka. Az államtitkár szerint a „szakmásításra" jó esély van, hiszen erre már korábban születtek konkrét kormányzati elképzelések is, ez tehát nem újdonság.

A fórumon Kordás Lászlónak, az MSZSZ elnökének a felvetésére ismét előkerült a megszüntetett korkedvezményes nyugdíj ügye, s annak következménye, az úgynevezett töredékidő elvesztése. Vagyis: azok, akik veszélyes munkakörben összeszedtek pár év kedvezményre jogosító időt, ezt elbukták, miközben utánuk a munkaadók magasabb járulékot fizettek be. A megoldásra többször is ígéretet tett az illetékes tárca – az NGM –, ám a mai napig nem történt semmi az ügyben. Ezzel kapcsolatban Fónagy János ígérte: erre levélben hívja fel Cseresnyés Péter államtitkár figyelmét.

Az ülésen körvonalazódott: közösen léphetnek fel a jövőben az ágazati kollektív szerződések érdekében, ami nagy előrelépést jelentene az ágazatban, hiszen a bértárgyalások során annak különösen fontos szerepe van – szögezték le a fórum résztvevői.

Nem született viszont egyezség – legalábbis a tegnapi megbeszélésen – a súlyos munkaerőhiány megszüntetésére vonatkozó közös fellépésről, mert az államtitkár szerint nem olyan mértékű, hogy sürgős beavatkozást igényelne. A szakszervezetek ezt másként látják, és konkrét javaslatuk is van, amelyet bármikor a döntéshozók asztalára tesznek – szögezte le Nemes.

Az ülésen szóba került a szakszervezeti törvény kidolgozása is, amelyet az MSZSZ a közelmúltban megkezdett, s más konföderációkkal való egyeztetést követően terjeszt majd a döntéshozók elé.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.