Ölt a rendőr? – a Fidesz a kormányt hibáztatja

A Fidesz az elmúlt évek politikáját hibáztatja, amiért már "rendőrök maguk követnek el súlyos bűncselekményt". Lázár János az Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleményében úgy fogalmaz: a Gyurcsány-Bajnai korszak politikája vastagon felelős a közbiztonság romlásáért.

Az Országos Sajtószolgálaton keresztül közreadott szöveg így hangzik:

Eddig nem látott mélységbe kezd süllyedni Magyarországon a közbiztonság, az emberek biztonságérzetét alapjaiban rendíti meg, ha a bűn üldözésére felesküdött rendőrök maguk követnek el súlyos bűncselekményt. Az elmúlt években a kormány porig rombolta a rendőri állomány anyagi, erkölcsi és társadalmi megbecsültségét.

A Gyurcsány-Bajnai korszak politikája vastagon felelős a közbiztonság romlásáért, annak a helyzetnek a kialakulásáért, amikor puskával vadásznak magyar polgárokra, a politikai ellenfeleknek golyót küldenek, egyes térségekben az emberek az utcára sem mernek kimenni sötétedés után, amikor terrorveszéllyel riogatás céljából bizonyítékot hamisítanak, és amikor békés ünnepi megemlékezéseket lovasrohammal fojtanak vérbe. A helyzetet tovább rontja, hogy Gyurcsány Ferenc hű bizalmasát nevezik ki rendészeti miniszternek néhány hónappal a választások előtt. Márpedig a múltnak a Gyurcsány és Bajnai nevével fémjelzett sötét korszakát sürgősen le kell zárni, az alapoknál kell újrakezdeni a rendőrség és a közbiztonság megerősítését.

Lázár János (Fidesz),
az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke

Kiadó: FIDESZ frakció

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.