Októberben elszámol magával az MSZP

Október 12-e után pártértekezleten értékeli az idei három választás eredményét az MSZP – derült ki a szocialisták választmányi ülésén.
Tóbiás és Botka egyelőre a kampányra koncentrál
Tóbiás és Botka egyelőre a kampányra koncentrál
Teknős Miklós / Népszabadság
Úgy tudjuk, Tóbiás József pártelnök arról beszélt, hogy az önkormányzati választásig hátralévő egy hónapban a kampánnyal kell foglalkozni, segítve a helyben küzdő jelöltjeiket (ő maga is országjárásra indul), utána viszont át kell beszélni a választási év tanulságait, felmérni a párt állapotát, erőforrásait, és új korszakot nyitni.

Tóbiás nyáron, két vesztes választás után vette át az MSZP irányítását, és információnk szerint utalt arra, hogy a pártértekezleten ő is felteszi majd kérdéseit az elnökségét megelőző időszakra vonatkozóan. A szocialista pártban korábban is az volt a terv, hogy a parlamenti, az európai uniós és az önkormányzati választást együtt értékelik, de az EP-választás minden várakozást alulmúló eredménye után Mesterházy Attila pártelnök lemondott és teljes tisztújítást tartottak.

Tóbiás a választmány előtt is ismertette elnöki programját, amelynek fontos része a párt vidéki megerősítése, szervezetének átalakítása, hálózatossá tétele. Ebből következően az MSZP tavasszal várhatóan kongresszust tart, ahol a párt működését meghatározó alapszabályt módosítják.

A párt önállóságának feladása nem került szóba, úgy értesültünk, mindössze egy hozzászólás utalt Gyurcsány Ferenc egységes demokrata párt létrehozására irányuló ötletére, amit érezhetően nem fogadott lelkesen az MSZP választmánya. Volt viszont olyan felszólaló, aki kimondottan bírálta a Demokratikus Koalíciót, amiért több kisebb városban a szocialistákkal szemben állított polgármesterjelöltet, illetve amiért Óbudán nem tudta összegyűjteni a kellő számú aláírást képviselőjelöltjeinek, és ezzel jelentősen csökkentette az ellenzéki győzelem lehetőségét.

Ahogy beszámoltunk róla, a választmány emellett a devizahitelek még ez évi forintosítását sürgette úgy, hogy a 2010. tavaszi árfolyamokat vennék alapul (erről határozati javaslatot nyújtanak be a parlamentnek), valamint hét pontban fogalmazta meg elvárásait az MSZP leendő önkormányzati képviselőivel szemben. Ezek között szerepel, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy településükön ne éhezzen egyetlen gyermek sem, ne legyenek szegényparcellák a temetőkben, érjék el, hogy az önkormányzat segítse a magányos idős embereket és a gyermeküket egyedül nevelőket, valamint szélesítsék az állampolgári döntések körét, támogassák a helyi népszavazásokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.