Ők azok, akik letaszítanák Kósa Lajost

Megnevezte polgármester-jelöltjét a debreceni MSZP is; ősszel Zsiros Zsoltot indítják az önkormányzati választásokon. A Jobbik egy Kossuth téri tüntetőt, Ágoston Tibort szeretné Kósa székében látni.

Zsiros Zsolt, az MSZP hajdú-bihari területi szövetségének elnöke, a debreceni önkormányzat MSZP-frakciójának jelenlegi vezetője lesz a szocialista párt polgármester-jelöltje a cívis városban az októberi önkormányzati választáson - ismertette Szathmári Károly a küldöttgyűlés pénteki döntését szombaton az MTI-vel.

Szathmári Károlyt a küldöttek debreceni elnökké választottak. A korábbi elnök, Zsiros Zsolt azért mondott le, mert időközben a megyei területi szövetség elnökévé választották meg. Szathmári Károly tájékoztatása szerint a polgármester-jelölésnél a küldöttek két jelölt közül, többségi szavazással választották meg Zsiros Zsoltot az MSZP debreceni polgármester-jelöltjévé.

A szocialistákon kívül eddig két szervezet nevezte meg debreceni polgármester-jelöltjét: a Fidesz Kósa Lajost indítja a posztért, aki már három ciklus óta a város polgármestere, a Jobbik jelöltje pedig Ágoston Tibor, aki a debreceni Kossuth téri tüntetők egyik vezetője volt. Debrecenben 2006 őszétől  több mint ezer napon át minden este demonstráltak a Kossuth téren a balliberális kormány, illetve Gyurcsány Ferenc távozását követelve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.