Ócsai lakótelep: a polgármester újra egyeztet a Belügyminisztériumban

A folyamatos tárgyalások ellenére egyelőre nem tudni, pontosan mikortól, hány ütemben és mennyi házat építtetne fel a kormány a hiteltartozásuk miatt bajba jutottaknak a Pest megyei Ócsa alsópakonyi részén; nem ismeretes az sem, hogy a betelepülők miatt milyen mértékben kell fejleszteni a város infrastruktúráját - közölte a település fideszes polgármestere.

Bukodi Károly az alpolgármesterrel és Ócsa főépítészével együtt csütörtökön ismét a Belügyminisztériumban egyeztet a szociális családiház-építési program részleteiről. Ócsa vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy először körülbelül másfél hónapja járt a belügyi tárcánál az alpolgármesterrel és főépítésszel: akkor közölték velük, hogy valószínűleg a településükhöz tartozó területen építik fel a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek befogadására alkalmas lakótelepet.

Alig egy héten belül újabb egyeztetés volt a Belügyminisztériumban az alpolgármesterrel és a főépítésszel Ócsa infrastrukturális helyzetéről és szükségleteiről - tette hozzá Bukodi Károly. Hangsúlyozta: ezek a "puhatolózó" tárgyalások akár igényfelmérésnek is tekinthetők, hiszen egyelőre nem tudni - mint mondta, ő legalábbis nem tudja -, hogy hány ütemben, hány ház és mikorra épül majd fel, hány embert kell majd befogadni Ócsa-Alsópakonyon, és kik lesznek a beköltözők.

Nem mindegy ugyanis, hogy zömmel házaspárok, vagy inkább óvodás, iskolás gyermekeket nevelők gyarapítják majd a lakosságot, hiszen ettől is függ, hogy milyen intézmények fejlesztésére, bővítésére lesz szükség Ócsán - mutatott rá a polgármester. Fontos, hogy "bírjuk-e a jelenlegi kapacitásunkkal, vagy sem" - magyarázta Bukodi Károly, hozzátéve, remélhetőleg a szükséges fejlesztésekre vonatkozó konkrétumokról is szó lesz már a csütörtöki egyeztetésen.

Az MTI-nek arra a felvetésére, hogyan lehet megfelelő körülményeket biztosítani a várostól négy kilométerre eső Alsópakonyon, a szántóföldek helyén kialakítandó lakótelepen a beköltözőknek, Bukodi Károly kifejtette: a közművesítés nem a város, hanem az állam feladata. Hozzátette: ez a városrész kifejezetten jó helyen, autópálya közelében található, s vonat, illetve busz is jár a közelben.

Azt nem tudta megmondani, hogy az esetleges új álláskeresők találhatnak-e munkát, mert - mint megjegyezte - még nem ismertek az igények, mint ahogy azt sem tudni: Ócsa munkaadói milyen állásokat kínálnának. Úgy tűnik, hogy a FÉG konvektorgyár újraindulhatja termelését, ám ez nem oldja meg a munkahelykeresők gondját. A város valószínűleg nem lenne képes önerőből elhelyezkedési lehetőséget kínálni a betelepülőknek, de a "csomag" részeként a házak építése mellett munkahelyteremtésről is szó van - mondta Bukodi Károly.

A helyiek hangulatára vonatkozó kérdésre a polgármester úgy fogalmazott: egyre többen érdeklődnek nála arról, hogy mi is épül a környéken, de aggodalom, netán félelem egyelőre nem érzékelhető Ócsán.  A belügyminisztériumi tervek megismerését, illetve a kormányhatározat megszületését követően lakossági fórumon ismertetik majd a tudnivalókat a lakosokkal, és az önkormányzat Kisbíró című lapjának szeptemberi számában is olvashatóak lesznek aktuális információk - közölte Bukodi Károly.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdán közölte, hogy a kormány tervei szerint akár már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program, amelynek első üteme helyszíneként a Pest megyei Ócsát javasolja a Belügyminisztérium. Mint kifejtette, Ócsa az egyik lehetséges helyszíne a fizetésképtelen lakáshitelesek majdani - a tervek szerint könnyűszerkezetes - házainak. Attól függően, hogy hányan és milyen formában kerültek nehéz helyzetbe, más helyszínek kijelölésére is szükség lehet az országban - tette hozzá, emlékeztetve, hogy Budapest és Pest megye az egyik leginkább érintett terület, a több százezer bajba jutott ember közül ugyanis arányaiban ott élnek a legtöbben.

A Belügyminisztérium javaslata szerint ezer négyzetméteres telkeket jelölnének ki, ahol biztosítani lehet a házikerti növénytermesztést. A tervezett ingatlanokban korszerű és energiatakarékos közműellátás lenne, amely biztosítaná az alacsony rezsiköltségeket. A program lehetővé tenné a közfoglalkoztatás és saját munka igénybevételét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.