Ócsai kudarc: új bérlői pályázatot kell kiírni

Új bérlői pályázatot kell kiírni az ócsai szociális lakóparkra. Első körben ugyanis nem sikerült benépesíteni a program nyitányaként emelt nyolcvan házat.

Első körben nem sikerült benépesíteni az ócsai szociális lakópark nyitányaként épült nyolcvan házat. A lakókat kiválasztó döntőbizottság meglehetősen szűk körből válogathatott, lévén a vártnál lényegesen kevesebben jelentkeztek, ráadásul nagy részük nem felelt meg a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek.

A bérlőkiválasztással megbízott bizottság ezért a múlt héten úgy döntött: új pályázatot kell kiírni. Az eljárást ismét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra bízzák. Az ütemezés azonban sokkal feszítettebb lesz. A nyár végéig le szeretnék futtatni a második kört, hogy az új lakók lehetőség szerint még az őszi iskolakezdés előtt beköltözhessenek. 

A jelenleg futó bérlői pályázat február 15-i beadási határidejére – a 170 ezer devizahitel-adósból – alig 588 jelentkezett. Ez ugyan a többszöröse az ócsai telep első ütemében épített kapacitásnak, ám eredetileg olyan családokat kerestek, amelyek eléggé motiváltak, és rendelkeznek az új lehetőség megragadásához szükséges képességekkel. Így egy Ócsától távol élő, erős rokoni kapcsolatokkal bíró családnak, amelynek gyermekeit oda köti az iskola, a családfő pedig hasznosítható képesítéssel rendelkezik, nem ajánlható a lakóparkba költözés. Ez már eleve erősen szűkítette az esélyes pályázók körét, hiszen a 13.600 árverésre kijelölt ingatlanból csupán 3600 van Budapesten és Pest megyében.

A kormányrendelet értelmében ráadásul csak azok pályázhattak, akiknek ingatlanát a hitelszerződés megkötésekor nem értékelték többre 20-25 milliónál. Az esélyes pályázónak egyébként nem lehetett másik ingatlana, s legalább egy gyermeket nevel. Előnyt élveznek azon családok, ahol legalább az egyik szülőnek van állása, vagy azt csak 2008 után veszítette el.

A javasolt bérlők listáját a máltai szeretetszolgálat állította össze, ebből választhatta ki öt nap alatt a lakóparkba beköltöző nyolcvan családot a Nemzeti Eszközkezelő Zrt., az ócsai önkormányzat és a máltaiak delegáltjaiból álló bizottság. Elméletileg ötven négyfős, húsz öttagú és tíz, legfeljebb négy gyereket nevelő családdal köthetne bérleti szerződést az eszközkezelő, ám ennél jóval kevesebbel tudnak. A pontos szám egyelőre hétpecsétes titok.

Az Ócsára tervezett szociális bérháztelepet eredetileg éppen egy éve, tavaly márciusban adták volna át, a legújabb határidő április 22. Ez már valószínűleg tartható lesz. Az épületek állnak, beköltözhetőek. Elkészültek az utak, járdák és a buszmegállók. A műszaki átadást a tervek szerint még a héten lebonyolítják, a felmerült hibákat áprilisra kijavítják. A bérlők ezt követően vehetik birtokba a házakat és fizethetik a bérleti díjat. Ennek összege a beköltözéskor az 50 négyzetméteres ház esetében 16 800 forint, 60 négyzetméteres otthonok esetében 19 500 forint, míg a 80 négyzetméteres ingatlanok bérlőinek 21 100 forint lesz. Ez évente az infláció mértékével emelkedik.

Az eredetileg tervezett környezetbarát, energiatakarékos passzívházak helyett végül fatüzeléses kályha fűtésű, PB-gáz-palackos tűzhelyekkel felszerelt, zömmel 50 négyzetméteres otthonokba költözhetnek be a bukott devizahitelesek. De még így is drágán épült a lakópark. Az eredetileg tervezett 150 ezer forint helyett minisztériumi számítás szerint is 300 ezerbe került az otthonok négyzetmétere. A program folytatásáról várhatóan nyáron dönt a kormány.

Az ócsai lakópark egyelőre üres marad
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.