OCÖ: ne akciózzanak önállóan a romák

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) arra kéri a cigány kisebbségi önkormányzatokat, hogy egyedül ne intézkedjenek, hanem a rendőrséggel és a polgárőrséggel közösen szervezzék meg a romák és nem romák védelmét.

A szervezet szóvivője, ifjabb Bogdán János az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra figyelmeztette a roma vezetőket, hogy az önbíráskodás törvényellenes és veszélyes. Az OCÖ ezért azt kérte, hogy a kisebbségi önkormányzatok vegyék fel a kapcsolatot a települési önkormányzatokkal, a rendőrséggel és a polgárőrséggel a közös védelem megszervezése érdekében.

Az OCÖ azért adta ki közleményét, mert az utóbbi hónapokban a romákat ért támadások és gyilkosságok miatt cigány közösségek több településen is önálló ellenőrzéseket tartottak, így például általuk gyanúsnak ítélt gépkocsikat állítottak meg.

Vasárnap hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson tucatnyi felfegyverzett helybéli tartóztatott fel egy terepjárót, a csoport tagjai baltákkal és gereblyével fenyegetőztek. A járműben utazók először nem mertek kiszállni, de a tucatnyi férfi fenyegetésének végül engedelmeskedtek és a csomagtartót is felnyitották. A rémült utasokat a helyiek végül elengedték. Az ügyben a rendőrség kényszerítés bűntette miatt indított eljárást. Az egyik gyanúsított a rendőröknek elmondta, hogy ők nem tagjai a polgárőrségnek, hanem "önkéntes szolgálatot" láttak el. A múlt héten az ugyancsak Szabolcs megyei Gávavencsellőn állítottak meg helyiek egy vadászokat szállító terepjárót, a járműben ülők személyazonosságát, illetve úti célját firtatva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.