Óbudán megnyílt az első pesti nonprofit bringakölcsönző

Budapest első nonprofit kerékpárkölcsönzője nyílt meg a III. kerületben, Óbuda központjában. A kerület lakói személyi igazolvány felmutatásával, egy másik okmány és tízezer forint letétbe helyezésével vihetik el a bringákat, amelyek használata hétköznaponként naponta kétszáz forintba kerül.

Budapest első nonprofit kerékpárkölcsönzője nyílt meg a III. kerületben, Óbuda központjában
Kerékpárkölcsönző-Óbudán

A kölcsönző pénteki, ünnepélyes megnyitóján részt vett Till Attila és Görög Zita televíziós műsorvezető, mindketten biciklivel érkeztek, és arról beszéltek, hogy remélhetőleg majd a belvárosban is nyílnak majd hasonló bringakölcsönzők.

Bús Balázs polgármester arra emlékeztetett, hogy az önkormányzat tavaly húsz kerékpárt szerzett be a hivatali dolgozóknak munkába járáshoz és ügyintézéshez. Ez nagy sikert aratott, a kerület tavaly emiatt megkapta az Év kerékpáros barát munkahelye címet.

A Szentlélek téri HÉV-állomás mögötti, Laktanya utcai kölcsönző kialakításához a kerületben működő Berguson kerékpárszaküzlet biztosított ötven - egyedi azonosítóval ellátott - bringát. Az üzlet vezetője, Nagy András a NOL-nak azt mondta, el akarják érni, hogy a kerületiek minél többen a biciklit válasszák a munkába járáshoz (a hétköznapi kölcsönzéshez ezért harminc napig érvényes munkáltatói igazolást is kérnek). A kerületiek a Szentlélek tér mögött kialakított P+R parkolóban letehetik kocsijukat, és bringára válthatnak, a reggel héttől este hétig nyitva tartó kölcsönző segítségével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.