Obama beszéde miatt a külügy bekérette az amerikai ügyvivőt

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.
Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Magyar Levente a jelenlegi és a volt amerikai elnöknek címzett miniszterelnöki levelekben foglaltakra hivatkozva a találkozón hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a civil társadalom megfélemlítésével kapcsolatos amerikai állításoknak nincs ténybeli alapjuk.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, jelezte, hogy Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek.

A KKM sajtófőnökének közlése szerint több tízezer civil szervezet működik rendben - hatékonyan és átláthatóan - Magyarországon, ezért egy súlyos jogsértések gyanúja alapján folyamatban lévő ügy általánosítása rendkívül káros a magyarországi folyamatok reális megítélése szempontjából.

A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek „a civil társadalom működését és a demokráciát illetően egyértelműen eltérő kategóriába tartoznak". A torz képet sugalló, egyetlen jogszerű eljárást a civil szféra megfélemlítéseként bemutató amerikai állásfoglalások nem segítik elő a tényeken alapuló szakmai párbeszédet - amelynek folytatását Magyarország szorgalmazza -, mivel azok politikai nyomásgyakorlásként értelmezhetőek - áll a közleményben.

André Goodfriend, az amerikai külképviselet ideiglenes ügyvivője csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a budapesti amerikai nagykövetség látta el információval a washingtoni kormányzatot a civil társadalom magyarországi helyzetéről. Az ügyvivő hangsúlyozta, a civil társadalommal kapcsolatos aggodalmaikat barátként, szövetségesként fogalmazták meg, két barát közti párbeszédről van szó, mint mondta, szeretné elkerülni a bírálat vagy a kritika szót.

Előzőleg Barack Obama a civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán a kormány honlapján közzétett közleményében azt írta: az Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincs ténybeli alapja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.