Nyulat együnk kolbász helyett?

A nyúlhús nagyon egészséges, Magyarországon mégis keveset, fejenként évente 10 dekagrammot fogyasztunk belőle, ezért a nyúlágazat elsősorban exportra termel. Itthon a kormányzati köröknek sem kedvence a nyúl, akik tehetnének érte, a mangalicát és a szürke marhát „nyomják”. 

Az ágazat 99 százalékban export orientált, mintegy 1 százaléka kerül jelenleg belföldi fogyasztásra – mondta az M1 Magyar Gazda című műsorában Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács elnöke. Hozzátette, hogy elsődlegesen a nyugat-európai piacra, illetve Svájcba exportálunk. A nyúlhús fehérjében gazdag és zsírban szegény, nagyon egészséges étel – mondta. Az export miatt különösen fontos, hogy az ágazat eleget tegyen az európai követelményeknek.

Egyes, a nyúltartás körülményeit szabályozó uniós előírások megváltoznak a jövő évtől. 2016. január elsejétől a szoptató anyanyulaknak folyamatos takarmányellátást kell biztosítani, emellett a rácspadozaton tartott anyák esetén a ketrecbe egy 25 x 40 centiméteres, lehetőleg perforált pihenő lemezt kell betenni.

A kormány a nyúl mellett nem, a mangalica és a szürke marha húsának fogyasztása mellett annál inkább elkötelezte magát. Fazekas Sándor gyakran megszólal olyan fórumokon, amelyeken a sertéshús fogyasztásának növelését propagálja. Orbán Viktor sem a nyúltenyésztést tekinti elsődlegesnek. Amikor tavaly lakóhelyén, Felcsúton marhatelepet avatott, „a magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot”. A miniszterelnök személyesen vett részt (a felesége földjeit is művelő) Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.