Nyugdíjazását kérte a TV-ostrom rendőrparancsnoka
Nyugállományba helyezését kérte december 30-i hatállyal Szabadf Árpád dandártábornok, Győr-Moson-Sopron megye rendőr-főkapitánya - erősítette meg a Kisalföld értesülését lapunknak Kocsis Tünde alezredes, sajtóreferens. A dandártábornok állománygyűlésen is bejelentet elhatározását,
Szabadfi Árpád egy évtizede került a megyei főkapitányság élére. 2006-ban országos főkapitány-helyettesnek nevezték ki. Ő irányította a rendőrséget a Magyar Televízió székháza ostromának idején, mert az országos főkapitány, Bene László akkor az Interpol kongresszusán külföldön tartózkodott. Szabadfit ezt követően visszahelyezték főkapitánynak Győr-Moson-Sopron megyébe. Nemrég meghallgatta őt a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság is.
A főkapitány egyébként elfogadott, népszerű ember a megyében, parancsnoksága idején javulta statisztikai mutatók Győr-Moson-Sopronban. A főkapitány 38 éves szolgálati viszonyára hivatkozva kérte nyugdíjazását.