Nyugdíjas rendőr fenyegette Lázár János családját

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét - közölte a hirado.hu kedden.

A gyanú szerint a férfi azzal fenyegette Lázár Jánost, hogy a gyerekeit sósavval leönti, ha nem vonja vissza a szolgálati nyugdíj szabályainak megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot - írta a hirado.hu.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: amennyiben valaki a parlament működését oly módon igyekszik befolyásolni, hogy például személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével fenyeget, akkor ez terrorcselekmény bűntettének számít. "Önmagában a terrorcselekménnyel való fenyegetés is egy súlyosnak minősülő bűncselekmény" - tette hozzá a szóvivő. Az MTV Híradójának értesülése szerint a nyugállományban lévő férfi szabadlábon védekezik - olvasható a hirado.hu.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője június közepén közölte az MTI-vel, hogy megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét. Fazekas Géza akkor azt mondta: Czerván Györgyöt egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr fenyegette meg telefonon. Az eset zaklatásnak minősül, az ügyészség ezzel gyanúsította meg a férfit, a bíróság pedig távoltartást rendelt el.

Akkor még vizsgálták, hogy ez összefügg-e azzal az esettel, melyben egy ismeretlen levélben fenyegette meg Lázár Jánost és családját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.