Nyomozás indult a szombathelyi alpolgármester drogügyében

Nyomozást indított a rendőrség abban az ügyben, amelyben Lazáry Viktor szombathelyi fideszes alpolgármestert egy videofelvétel alapján drogfogyasztással gyanúsította meg a helyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője.

Egyelőre csak a nyomozás megindításának tényét erősítette az MTI-nek kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Arról Leibinger Eszter még nem adott tájékoztatást, hogy ismert vagy ismeretlen tettessel szemben, pontosan milyen bűncselekmény gyanújával indítottak büntetőeljárást.

Lazáry Viktor ugyanis korábban közleményben állította: nem ő látható a videofelvételen, soha nem drogozott, a felvétel szerinte hamisítvány. Jelezte, nagy nyilvánosság előtt tett rágalmazás és kényszerítés bűntette miatt feljelentést fog tenni.

Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati frakcióvezető az MTI-nek korábban azt mondta: a rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadta a rendőrségnek, ezek között annak a szombathelyi dílernek a nevét is, akitől gyanúja szerint az alpolgármester és mások is beszerezhették a kemény drogot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.