Nyomozás indult a kuruc.infó ellen

Személyes adattal való visszaélés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen, amiért egy honlap olyan rendőrök személyes adatait és fotóit tette közzé, akik részt vettek a 2006-os demonstrációk tömegoszlatásában.

Bartha László, az NNI szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: a büntetőeljárás lefolytatására az Országos Rendőr-főkapitányság jelölte ki a Nemzeti Nyomozó Irodát, már megkezdték a szükséges adatok begyűjtését és értékelését.

Az őrnagy közlése szerint személyes adattal visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt azért indult nyomozás, mert egy internetes portálon rendőrökről szóló és azok személyes adatait és fényképeit tartalmazó felhívás jelent meg.

A kuruc.info fotókkal, névvel, lakcímmel, telefonszámmal, születési idővel és hellyel, illetve rendfokozatok megjelölésével tette közzé október végén - azóta többször frissítve - több olyan rendőr személyes adatait, aki a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) állományában, a III. bevetési osztály csapatában teljesített szolgálatot a 2006. október 23-i tömegoszlatáskor.

Az öt évvel ezelőtti demonstráción rendőri túlkapások történtek, többtucatnyian súlyos vagy maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedtek.

A 2006. október 23-i tömegoszlatásban részt vevő rendőri egység tagjaival a Hír TV Célpont műsora egy idén októberi adásában foglalkozott elsőként, ott szintén megnevezték az akció ideje alatt szolgálatot teljesítő rendőröket.

A kuruc.info 2006. október 7-én, majd 16-án, illetve azt követően több alkalommal, frissített formában közzétette a 2006. szeptemberi budapesti események után indult eljárásokban részt vevő bírák, ügyészek személyes adatait, őket súlyosan sértő kijelentésekkel együtt.

A portál főszerkesztője ellen 2009 novemberében rágalmazás miatt indult, majd egyrendbeli személyes adattal való visszaéléssel, valamint kétrendbeli, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásra módosított vádak alapján folyt büntetőper a Székesfehérvári Városi Bíróságon.

Az idén március 11-én hozott nem jogerős végzésben bizonyítottság hiányában felmentették a főszerkesztőt, mert a több tárgyalásból álló per során nem bizonyosodott be, hogy a portálon közzétett tartalmat ő írta, és nem nyert bizonyítottságot az sem, hogy az ominózus írások közzétételének idején a vádlott volt a portál főszerkesztője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.