Nyomozás a Péti Nitrogénművek ügyében

A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. vezérigazgatója nem kívánta kommentálni a céggel kapcsolatos vizsgálatokat, Blazsek István csütörtökön az MTI érdeklődésére csak annyit közölt: a társaság a Magyar Fejlesztési Banktól piaci alapon hitelt vett fel, amelyet a szerződés szerint törleszt.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek azt mondta: hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával vizsgálják a péti Nitrogénművek Zrt.-nek 2008-ban és 2009-ben nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyét.

A szóvivő közölte: a Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által lefolytatott vizsgálat megállapításait a múlt héten kapták meg, de a nyomozást már június elején elrendelték, miután ismeretlen személyek ugyanebben az ügyben feljelentést tettek. A büntetőeljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja, a nyomozás határideje szeptember 5-e.

A napilap csütörtöki cikkében emlékeztetett arra: Budai Gyula azért fordult az ügyészséghez, mert a Gyurcsány-kormány 2009-ben úgy módosította a Nitrogénműveknek nyújtott kezességvállalásról szóló előző évi kormányhatározatot, hogy az addigi biztosítékokat - a cég ingatlanvagyonát és részvényeinek 76 százalékát - kivette a döntésből. Így ettől kezdve a kormány fedezet nélkül kezeskedett a társaság hiteleiért az állam kontójára. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint vizsgálni kellene Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek, illetve a kormányhatározat előterjesztőinek, Veres János akkori pénzügyminiszternek és Gráf József agrárminiszternek a felelősségét - írta a Magyar Nemzet.

Blazsek István, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI érdeklődésére közölte: nem kívánják kommentálni a vizsgálatokról megjelent sajtóhíreket, mert azok hátteréről nincsen információjuk.

Mint írta, a Nitrogénművek Zrt. "piaci alapon hitelt vett fel a Magyar Fejlesztési Banktól beruházásai és működése finanszírozására, s e hitel törlesztése a szerződésben foglaltak szerint folyik".

A vezérigazgató utalt korábbi közleményükre, amelyben kiemelték: a sajtóban megjelent információk nem a tényeken alapulnak, mert a cég nem kapott állami támogatást. Közölte, hogy hivatalosan nem kaptak tájékoztatást a Budai Gyula által indított vizsgálatról, a megjelent információkról az MTI-től értesültek.

A második

A társaság Veszprém megye száz legeredményesebb vállalatának a rangsorában a második helyet foglalja el 2009-es 45 milliárd forintos évi nettó árbevételével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.