Nyomozás a pécsi közétkeztetési közbeszerzés ügyében

Nyomozást rendelt el a Pécsi Városi Ügyészség a napokban a baranyai megyeszékhely közétkeztetési közbeszerzésével összefüggésben – közölte az MSZP városi frakciójának vezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan – aki az MTI tudósítójának megmutatta az ügyészségnek a nyomozás elrendeléséről szóló tájékoztató levelét – utalt arra: a magánokirat-hamisítás gyanúja miatti eljárás azután indult, hogy ő büntetőfeljelentést tett, mert hamisnak vélte azt az iratot, amellyel a közbeszerzésen nyertes és a pécsi közétkeztetést szeptembertől ellátó cég igazolta, rendelkezik négyezer adag étel előállítására alkalmas vészhelyzeti konyhával.

A politikus elmondta: a vészhelyzeti konyhára azért van szükség, hogy a szolgáltató akkor is képes legyen biztosítani a szükséges ételadagokat, ha egy konyhájában fertőzésveszély alakulna ki, vagy annak működése műszaki hiba miatt ideiglenesen szünetelne.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy tudomása szerint a helyi kormányhivatal élelmiszerbiztonsági szerve egy állásfoglalásában a vészhelyzeti konyhaként megjelölt létesítményt csak napi kétezer adag étel elkészítésére tartotta alkalmasnak.

A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat a közelmúltban lezárult közbeszerzési eljárás nyertesével tíz éven át napi 12 ezer adag étel készítésére szerződött, amelyért évente másfél milliárd forintot fizet. Ez kétszázmillió forinttal több, mint amennyiért ezt a szolgáltatást korábban végezték – jelezte. Hozzátette, az MSZP számításai szerint ez az érintett családoknak ősztől személyenként havonta ezer forint többletköltséget jelent majd.

Tóth Bertalan kitért arra, hogy a közbeszerzésben nyertes vállalat a magasabb árat a pécsi konyhákon tervezett fejlesztéseivel indokolta. Megjegyezte: értesülései szerint a cég azonban mindössze egy helyi konyhában kíván főzni, a többit tálalóként működtetné, az ételeket pedig máshonnan szállítaná az intézményekbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.