Így akar nyomást gyakorolni a Jobbik a kormányra

A Jobbik által keddre összehívott földvédelmi kerekasztallal reményeik szerint nyomást tudnak gyakorolni a kabinetre, és céljuk meghatározni azokat az operatív lépéseket is, amelyek elvezethetnek odáig, hogy egy év múlva ne lépjen hatályba az új földtörvény – közölte szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán.

A jobbikos képviselő azt mondta, remélik, nyomást tudnak gyakorolni a kabinetre annak érdekében, hogy széles társadalmi vita keretében olyan jogszabály kerüljön majd a parlament elé, amilyet a kormányoldal is megígért, mind a kampányában, mind a Nemzeti Vidékstratégiában.

A politikus kitért arra is, hogy a földtörvényről szóló pénteki szavazás alatt Jobbik-frakció tagjai a földtörvény határozathozatala előtt felvonultak az elnöki emelvényre egy nagy méretű, "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú molinóval. Mivel nem jöttek le a pulpitusról, Latorcai János a szónoki emelvényről folytatta az ülés vezetését a jobbikosok folyamatos kiabálása közepette. A földtörvényről végül a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerint, hanem nyomógombbal szavaztak. Az ellenzéki pártok ezután azt mondták, hogy nem tartják szabályosnak a törvény elfogadását.

Magyar Zoltán a Jobbik-frakció nevében visszautasította a pénteki tettüket elítélő kormányzati nyilatkozatokat. Azt mondta, hogy azt nem egyfajta anarchista vagy a magyar jogállamiságot megkérdőjelező lépésnek szánták. A Jobbik úgy gondolta, hogy ennek a földtörvénynek a megszavazása „egy minősített hazaárulással felérő cselekmény”, amely ellen a hagyományos eszközökön túl is fel kell lépniük – jelentette ki. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy pártjuk az elmúlt három évben először lépett fel ilyen radikális eszközökkel egy törvényjavaslat elfogadása ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.