Nyolcan kaptak Szalai-emlékdíjat

Az idén nyolcan kapták meg az MSZP emberjogi és gyermek tagozatának Szalai Pál-emlékdíját vasárnap Budapesten.

A 2003-ban elhunyt közíróról elnevezett díjat Wiener György szocialista országgyűlési képviselő, Molnár György, az MSZP VIII. kerületi szervezetének elnöke, Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott, valamint Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért ügyvivője kapta.

Díjazták továbbá Lebovits Imrét, a Műegyetem központi könyvtárának nyugalmazott főigazgatóját, Skrinyár Mihályné civil aktivistát, valamint Keszei Sándort, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnökét.

Az MSZP szákházában tartott ünnepségen posztumusz kapta meg az elismerést Gál Ferenc civil aktivista.

A tagozat ötödik alkalommal tüntette ki azokat, akik kiemelkedő szerepet vállalnak, vállaltak a demokratikus eszmék terjesztésében és gyakorlati megvalósításában, illetve elismerésre méltó tevékenységet végeznek, vagy végeztek az emberi jogok érvényesítése és a gyermekügy területén.

A 2003 decemberében, 68 éves korában elhunyt Szalai Pál jelentős társadalomtudományi elemzések szerzőjeként ismert volt, mint az egykori szamizdat folyóirat, a Beszélő munkatársa is. A díjat 2004-ben alapították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.