Nyolc SZDSZ-es okiratot hamisított?

Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az SZDSZ 2007-es elnökválasztása ügyében és nyolc gyanúsított ellen vádemelést javasolt magánokirat-hamisítás miatt - közölte a BRFK csütörtökön.

A rendőrség még tavaly február 18-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a liberális párt elnökválasztó  közgyűlésén "ismeretlenek más személy nevében eljárva, hamis  aláírással szavazócédulákhoz jutottak és azzal jogosulatlanul vettek  részt a szavazáson".

A rendőrség csütörtökön közzétett közleményében azt írta: a  büntetőeljárás során több mint félszáz tanút hallgattak ki, valamint  több okirati bizonyítékot lefoglaltak annak érdekében, hogy az  elkövetőket azonosítsák, illetve a körülményeket megnyugtatóan  tisztázzák.

A nyomozás során a lefoglalt iratokat, a rajtuk szereplő  aláírásokat, kézírásokat igazságügyi írásszakértő vizsgálta, hogy  azonosítsák azokat - olvasható a közleményben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emlékeztetett: az eljárás során  beszerzett adatok alapján kilenc személyt hallgattak ki  gyanúsítottként magánokirat-hamisítás vétsége miatt. Egy gyanúsított  esetében a rendőrség a nyomozás megszüntetésére tett előterjesztést,  nyolc emberrel szemben pedig vádemelést javasolt a Budapesti XI. és  XXII. Kerületi Ügyészségnek.

Még a nyomozás elrendelésekor, 2008. februárjában Borbély Zoltán  ügyész, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta:  Szerdahelyi Szabolcs, a Deport ,56 elnöke és egy polgármester - az  MTI információja szerint Mali Zoltán, Drávapiski   polgármestere - tett feljelentést az ügyben.

A rendőrségi nyomozás azért indult, mert az SZDSZ 2007-es  tisztújító küldöttgyűlésén több olyan küldött aláírása szerepelt a  regisztrációs íveken, akik nem voltak jelen. A párt belső vizsgálata  igazolta, hogy szabálytalanságok történtek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.