Nyolc kórház kapott eddig adományt a Gyermekrák Alapítványtól

Listába gyűjtötte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy jobbikos képviselő kérdésére, hogy mikor melyik egészségügyi intézmény jutott adományhoz a Gyermekrák Alapítványtól.

Hiába kért, 2009 óta semmilyen támogatást nem kapott a Gyermekrák Alapítványtól a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikája, a magyar Gyermekonkológiai Hálózat Központja – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) válaszából, amelyet Szilágyi György jobbikos képviselő parlamenti interpellációjára adtak. Szilágyi azt firtatta, mennyi pénzzel támogatta a Gyermekrák Alapítvány a rákos gyerekeket gyógyító kórházakat - írja az Index.

A főként adó 1%-okból élő, daganatos gyerekeket támogató alapítvány 2009 és 2012 között körülbelül 265-397 millió forintból gazdálkodott. Az országban a legtöbb daganatos gyereket ellátó Tűzoltó utcai klinika igazgatója szerint ők utoljára 7-8 évvel ezelőtt kaptak bármilyen támogatást az alapítványtól, noha többször is fordultak hozzájuk segítségért. Az utolsó támogatást egyébként az I. számú gyermekklinika kapta akkoriban, vagy azt megelőzően nem sokkal, amikor megszűnt ott a gyermekonkológiai ellátás. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.