Nyíregyháza vezetője azzal dicsekszik, hogy a kormány átvállalta adósságukat

Nyilvánosságra hozták a kormánypárt és az ellenzék nyíregyházi jelöltjeit.

A Fidesz-KDNP Kovács Ferenc jelenlegi polgármestert indítja polgármesterjelöltként Nyíregyházán. Kovác - aki 2010-től polgármestere a 120 ezres nagyvárosnak - az elmúlt négy év munkáját értékelve azt mondta: csőd közeli helyzetben vette át a település irányítását a Fidesz-KDNP-s többségű önkormányzat a ciklus elején, és ma már a kormányzati adósságátvállalás révén egyetlen fillér adóssága sincs (magyarán  a polgármester ezt saját sikerként könyveli el, holott a kormány valamennyi önkormányzat adósságát átvállalta - A Szerk.).

Kovács Ferenc arról is beszélt, hogy 2010-ben rosszul előkészített pályázati beruházások sokaságával is meg kellett küzdenie az akkori új városvezetésnek. A "rendcsinálás után indulhattak el a fejlesztések" - hangsúlyozta -, új pályázati lehetőségekkel is éltek, így ma "beruházási reneszánszát éli Nyíregyháza". Kiemelte, hogy fontos célként fogalmazták meg a munkahelyteremtést is a 2010-14 közötti önkormányzati ciklusra. Ennek eredményeként a közmunkaprogramokkal együtt 11 ezer új állás jött létre a városban - tette hozzá. Külön megemlítette a dán Legót, amely 60 milliárdos befektetéssel új gyárat hozott létre Nyíregyházán (arra már nem tért ki, hogy a LEGO-nak korábban is volt gyára a városi ipari parkban, a LEGO Csoport pedig 2013-ban világszerte növelte a termelési kapacitását, többek között Mexikóban, Csehországban és hazánkban is bővítették meglévő gyáraikat. Az új nyíregyházi gyártóbázisról szóló döntést a tavalyi megnyitón Martin Svejda, a cég beruházási igazgatója a piac közelségéve és a már meglévő helyi tapasztalatokkal indokolta - a bővítésnek tehát nem sok köze volt a Fidesz munkahelyteremtési erőfeszítéseihez.)

Kovács Ferenc ellenzéki kihívója az MSZP városi elnöke lesz. Nagy László korábban alpolgármesterként dolgozott, most a Változást Nyíregyházáért ellenzéki pártszövetség színeiben indul. Felsorakozott mögé az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, a Függetlenek Egyesülete és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség is.

Nagy László szerint a pártszövetség a következő két hónapban nagyon egyértelmű, világos jövőképet akar felvázolni, amelynek központjában a munkahelyek, valamint a létbiztonság, a jogbiztonság, a közbiztonság áll, "amit ma Nyíregyházán (...) sokan nem tudnak megélni". A Változást Nyíregyházáért olyan jövőt kínál a városnak, amelyben mindenki megélheti a mindennapok biztonságát - hangsúlyozta. A szövetség összetételével kapcsolatos kérdésre Nagy László elmondta, nem az a lényeg, hogy ki melyik szervezetnek a tagja. Ebben a szövetségi rendszerben legtöbben az MSZP jelöltjei, emellett nagyjából egyenlő arányban vannak a független, illetve az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció által indított jelöltek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.