Nyilvánosságra kell hozni a Laborc és Portik kapcsolatáról szóló jelentést

Lapunk tudósított először arról, hogy a belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottságnak továbbította azt a jelentést, amelyet egy munkacsoport készített arról, mi hozható nyilvánosságra az NBH egykori főigazgatójának és Portik Tamásnak, az Energol volt marketingigazgatójának a titkosszolgálat által rögzített beszélgetéseiből.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a szakértői bizottság jelentése alapján javasolja a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozók dokumentumainak teljes, anonimizált változatának nyilvánossá tételét - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén megtárgyalta a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozók dokumentumainak minősítését vizsgáló szakértői bizottság jelentését. A bizottság tudomásul vette a jelentést, és ellenszavazat nélkül - tíz igennel, két tartózkodás mellett - úgy foglalt állást, hogy az abban foglaltakra tekintettel javasolja az érintett két leirat minősítésének feloldását és a dokumentumok teljes (az elejétől a végéig terjedő), anonimizált változatának nyilvánossá tételét.

Pintér Sándor belügyminiszter kézhez vette a nemzetbiztonsági bizottság elnökének erről szóló átiratát. A tárcavezető ennek nyomán utasította az Alkotmányvédelmi Hivatalt, mint a minősítésre jogosult szervezetet, hogy a két leirat minősítését vizsgálja felül.

A Pintér által felkért, Gálszécsy András volt titokminiszter vezette szakértői bizottság arról készített jelentést, hogy a nemzetbiztonsági és egyéb szempontokat - például a személyiségi jogok esetleges sérülését - is figyelembe véve, mi hozható nyilvánosságra a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor és az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója közötti, 2008 nyarán a titkosszolgálat által rögzített beszélgetésekből.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.