Nyakunkon a Médiatanács

Kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés. Várhatóan megválasztják a Médiatanács tagjait jelölő bizottságot, és döntenek a legfőbb ügyész jogállását is érintő alkotmánymódosítás sürgős tárgyalásba vételéről.

A hét folyamán a kormány öt törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, amelyek közül négynek a sürgős tárgyalását kéri, amiről hétfőn döntenek a képviselők - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően újságírókkal. Elmondta: a kabinet a házbizottságnak jelezte, hogy a megújuló energiával, a hagyatéki eljárással, a kormányhivatalok felállításával és az alkotmány módosításával kapcsolatos javaslatairól kér majd sürgős tárgyalást, és előterjesztést nyújt be a területfejlesztésről is. Az alkotmánymódosítás három témát érint majd: a legfőbb ügyész jogállását, a jogalkotás rendjét, valamint a kormányhivatalok vezetésével kapcsolatos összeférhetetlenséget.

Altorjai Anita elmondta még, hogy a házbizottság ülésén a Fidesz jelezte: kérik a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatos javaslatuk napirendre tűzését. A Jobbik képviselője pedig a frakció azon, a Btk. módosítására irányuló javaslatának napirendre tűzését kérte, amely kötelezővé tenné a parlamenti bizottságok előtti megjelenést; az indítvány még nem került tárgysorozatba.

A sajtófőnök jelezte, hogy október 4-én, hétfőn napirend előtt az Országgyűlés elnöke megemlékezik az elhunyt szocialista Kertész Istvánról. A házelnök megemlékezik az aradi vértanúkról is.
Altorjai Anita kitért arra is, hogy a médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottságba a frakciók jelöltek képviselőket, a Jobbik jelezte csupán, hogy jelölését majd írásban teszi meg.

A Ház hétfőn és kedden ülésezik, a tervek szerint hétfőn döntenek a képviselők a médiatanács tagjait jelölő bizottságról; a testület elnökét a kormányoldal adja, az ellenzéki pártoknak meg kell egyezniük az alelnök személyéről, ha nem járnak sikerrel, akkor az alelnökről a házelnök dönt.

(A parlamenti menetrend szerint az október 11-12-i plenáris ülésen választanák meg a médiatanács, illetve a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagjait.)

Jövő hétfőn a képviselők egyebek közt lefolytatják az általános vitát a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásról szóló törvénymódosításról, illetve tárgyalnak az afganisztáni magyar katonai részvétellel kapcsolatos beszámolóról.

Kedden a parlament az Állami Számvevőszék 2009-es tevékenységéről, illetve a Magyar Tudományos Akadémia 2007-2008-as munkájáról, a magyar tudomány általános helyzetéről tárgyal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.