Nyakunkon a fideszes misszionáriusok

Balog Zoltán és Hoppál Péter kerekasztalt alapítottak, hogy kikupálják a magyart.

Megalakult a Kulturális Alapellátás Kerekasztala húsz szervezet képviselőinek részvételével kedden Budapesten azzal a céllal, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb rétegeket érjen el Magyarországon.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az alakuló ülésen kijelentette: a kulturális alapellátás lényege, hogy a kormány nem szeretné, ha Magyarországon bárki minőségi kultúra nélkül élne. Hozzátette: ehhez lehet eszköz az évtizedek óta meglévő intézményrendszer infrastruktúrája.

A miniszter hangsúlyozta, a cél az, hogy ne legyen olyan iskolás Magyarországon, aki intézménye szervezésében évente legalább egyszer ne lásson klasszikus koncertet, színházi előadást vagy kiállítást. Célcsoport a közép- és a nyugdíjas korosztály is, mert a kultúrának közösségfejlesztő funkciója van.

Balog Zoltán felidézte, hogy az állami szolgáltató rendszer átalakulása évek óta zajlik és a folyamat "alkalmasabbá tesz minket egységes rendszerbe szervezni a kulturális ellátást, elsősorban az iskolarendszer, de a családok számára is. Ilyen korábban Magyarországon nem volt".

A tárcavezető azt mondta, hogy az alapellátás részeként országosan ismert, értékeket képviselő művészek, pedagógusok, tudósok közvetíthetik a helyi társadalom szintjén a kultúrát. A kormány azt szeretné, ha a legkisebb települések és a legszegényebb rétegek számára is elérhetővé váljon az alapvető minőségi kultúra - emelte ki.

 A miniszter szerint feladat az is, hogy az oktatási rendszerben a pedagógia szempontjából holt időszakban is el tudják érni a gyerekeket és a köznevelés részének tekinthető tartalmakat adjanak nekik a sport, az oktatás, a kultúra területén. A művészekkel való találkozás az ilyen programokon egy életre szóló élményt tud nyújtani - fejtette ki Balog Zoltán, aki szeretné, ha a kerekasztal a következő években kultúrmissziót hajtana végre.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta, mérőszámokat terveznek létrehozni annak érdekében, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb réteget érjen el Magyarországon. „Ma borzasztóan ritka az átlag magyar ember életében a kultúrával találkozás, ezt drasztikus módon növelni kell. Ne legyen különbség a kulturális javakhoz való hozzáférésben aszerint, ki hová született vagy milyen hátrányos helyzetű közösséghez tartozik. Egy magasabb, valódi középosztálybeli élet megteremtése a cél” - beszélt a célokról Hoppál Péter. Mint elhangzott, ennek érdekében szeretné a kulturális kormányzat becsatornázni a kerekasztal munkájában részt vevő szervezetek tudását.

A Kulturális Alapellátás Kerekasztalának alakuló ülésére húsz szervezet képviselőit hívták meg, köztük van mások mellett az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Magyar Népművelők Egyesülete, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság.

A kerekasztal elnöke Hoppál Péter, titkára Cseri Miklós kultúráért felelős helyettes államtitkár. A fórum a tervek szerint negyedévente, de legalább évente egyszer ülésezni fog, az összejövetelek nem lesznek nyilvánosak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.