Nyakó Vona nemzetvezetőről és a lapító Fideszről

Egy hete a Jobbik elnökének, majd pártszolgálatos emberének nyilatkozatával kezdetét vette a 2011-es újnyilas politikai évad - olvasható az MSZP képviselőjének közleményében. Nyakó István országgyűlési bizottság összehívását kezdeményezi.

Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának azonnali összehívását, Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyíltan rasszista és antiszemita nyilatkozatai miatt - közölte Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap.

Nyakó István, a bizottság tagja azt mondta, a bizottsági ülésen kellene megtárgyalni, hogy egy parlamenti párt elnöke nyíltan rasszista és antiszemita kijelentéseket tesz. A szocialista politikus közölte: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a testület akár egy határozatot is elfogadjon, amelyben elítéli ezeket a nyilatkozatokat.

Nyakó István emlékeztetett rá: egy hete a Jobbik elnökének, majd "pártszolgálatos emberének" nyilatkozatával "kezdetét vette a 2011-es újnyilas politikai évad". Szerdán reggel pedig a közszolgálati televízió vendége volt Vona Gábor, ahol "Vona nemzetvezető bediktálhatta a nézőknek a nyilas kézikönyv alapvetéseit" és "a Fidesz által totálisan felügyelt csatornán multizott, zsidózott, cigányozott".

A szocialista politikus hozzátette: Vona a televízióval "mocskos politikai érdekeinek szolgálatában gyalázhatta meg Budapest 1944-1945-ös pusztulását, több tízezer civil és sorozott magyar katona halálát", és "húsz percen keresztül hirdethette azokat az eszméket, amelyek leverése 65 évvel ezelőtt a világnak több tízmillió halottjába és tengernyi szenvedésébe került".

"A Fidesznek eddig ezekre, a közpénzen fizetett médiában megjelenő gondolatokra, egy szava sincs" - írta, hozzátéve, hogy amíg Orbán Viktor "Európa előtt, az előtérben roma stratégiát sürget, zsidó szervezetekkel tárgyal, addig a háttérben cinkosan hallgat, és alkotmányozó szövetséget köt a Jobbikkal".

Nyakó István szerint ahelyett, hogy a Fidesz-kormány "előállna egy tisztességes romaprogrammal", hagyja, hogy "a Jobbik álljon elő, egy verbális zsidóprogrammal".

A Magyar Szocialista Párt továbbra is kiáll az egyetemes emberi jogok védelméért, követeli az Orbán-kormány haladéktalan színvallását, és kezdeményezi az Országgyűlés emberi jogi, kissebségi, civil- és vallásügyi bizottságának azonnali összehívását - jelentette ki.

Vona: Le kell lassítani a cigányság népszaporulatát...

Vona Gábor a múlt szombaton a Jobbik évadnyitó rendezvényén Budapesten azt mondta, mindent meg kell tenni a cigányság felemelése érdekében, a magyar családok népszaporulatának ösztönzése érdekében, és "le kell lassítani a cigányság népszaporulatát."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.