Notórius munkakerülőkkel van tele a parlament

Hiába lettek főállásúak a képviselők, sokaknak így is nehezére esik bejárni a munkahelyükre, például a parlamenti bizottságok üléseire. A Magyar Nemzet gyűjtése szerint vannak, akiket az ülések alig több, mint 10 százalékán láttak.
Közel két tucat olyan parlamenti képviselő van, aki 2014 óta a bizottsági üléseinek legalább feléről hiányzott - írja a Magyar Nemzet. A lap gyűjtése szerint még rosszabb a helyzet, ha azt nézzük, hányan hagyták ki a bizottsági ülések legalább 40 százalékát, hiszen akkor 39 fős lesz a lista, ami ez a 199 fős parlament ötöde.

A legtöbbet hiányzó képviselők listáján ismerős neveket találhatunk: a fideszes Simonka György a csúcstartó, aki legutóbb azzal került a hírekbe, hogy állítólag nyomozás folyik a környezetében lévő alapítványok pénzügyei miatt. Ő a fenntartható fejlődés bizottság üléseinek 89,4 százalékát kihagyta. A szintén fideszes Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke az európai ügyek bizottságát hanyagolja, az ülések 87,5 százalékán nem vett részt.

A legtöbbet hiányzó ellenzéki Oláh Lajos, független (DK-s) képviselő, akit a külügyi bizottságban látnak nagyon ritkán – az ülések 80,7 százalékáról hiányzott. A 23 notórius hiányzó közzt van még Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök, aki tavaly októberig a gazdasági bizottság elnöke volt, és így sikerült kihagynia az ülések majdnem 62 százalékát. Ágh Péter és Hirt Ferenc fideszes képviselők két bizottság tagjaiként hiányoztak mindkettőben az ülések 50 százalékáról.

A Magyar Nemzet megkereste az Országgyűlés sajtóosztályát, és arról érdeklődött, hogyan szankcionálják a bizottsági ülésekről sokat hiányzó politikusokat. A válasz szerint a képviselő tiszteletdíjának összege arányosan csökken, ha a bizottsági tag ülésszakonként a bizottsági ülések több mint felén, de legalább három ülésen igazolatlanul nem vesz részt. Arról viszont nem adtak tájékoztatást, hány politikus kapott büntetést a bizottsági munkától való távolmaradás miatt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.