Nőnapi demonstráció Budapesten

Több százan vettek részt az MSZP nőtagozata és a Táncsics Alapítvány által a nőnap alkalmából rendezett békés demonstráción. A tüntetésen részt vett az Európai Szocialista Párt elnöke is, aki bejelentette: támogatják hazánk mielőbbi csatlakozását az eurózónához.

A tüntetést az erőszakos cselekedetek visszaszorításáért, a társadalmi béke helyreállításáért és a demokratikus politikai párbeszédért tartották szombat délelőtt Budapesten.

Poul Nyrup Rassmussen, az Európai Szocialista Párt elnöke, az MSZP nőnapi ünnepségén
Poul Nyrup Rassmussen, az Európai Szocialista Párt elnöke, az MSZP nőnapi ünnepségén

A Szépművészeti Múzeum előtt Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke emlékeztetett arra, hogy 2007 márciusában tartottak először utcai demonstrációt, és azóta is hangsúlyozzák: nem fogadják el, hogy bárki is erőszakot gerjesszen a politikában. "Békét akarunk, hogy gyermekeink nyugalomban nőhessenek fel" - mondta.

Lamperth Mónika, a Táncsics Alapítvány elnöke beszédében úgy fogalmazott: a nőnap nemcsak ünnep, hanem "öntudatos, bátor, felelősségteljes kiállás önmagunkért", és nem pedig mások ellen. A nőnap története során a lényeg mindig ugyanaz volt: ne mások mondják meg, miként kell nőnek lenni - fejtegette a politikus. Beszédében Lamperth Mónika kitért a tatárszentgyörgyi gyilkosságra is, amellyel kapcsolatban azt mondta: az idei nőnap annak a nőnek, feleségnek, édesanyának is az ünnepe, akinek megölték férjét és kisfiát. Mint fogalmazott: tragikus, hogy ünneplés helyett csak szolidaritást fejezhetünk ki iránta.

A rendezvényen Poul Nyrup Rassmussen, az Európai Szocialista Párt elnöke kifejtette: a nőnap a szolidaritás napja; szolidaritás azért, hogy ne legyen megosztott a nemzet, Európa. A volt dán miniszterelnök kiemelte: Európa-szerte minden nővel együtt ragaszkodni kell ahhoz, hogy soha többé ne legyen elfogadható a megosztottság.

A békés demonstráción részt vett Gyurcsány Ferenc kormányfő, felesége Dobrev Klára, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, valamint Vadai Ágnes, a tárca államtitkára.

Gyurcsány Ferenc arról beszélt: tenni kell azért, hogy ne keressenek kevesebbet a többi munkavállalónál azok a nők, akiknek gyerekük, gyerekeik vannak. "Ez nem a törvények, hanem a cégvezetők gondolkodása miatt van így."

A kormányfő elmondta: tudja, hogy a nők eleve kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és ráadásul arányosan alacsonyabb a fizetésük, minél több gyerekük van. Hangsúlyozta: meg kell küzdeni azért, hogy ez megváltozzon. Ez a férfiak ügye is - jelentette ki a miniszterelnök.

Poul Nyrup Rassmussen a rendezvény után Gyurcsány Ferenccel tartott közös sajtótájékoztatót, melyen bejelentette: támogatja az ERM-2-ben kötelezően eltöltendő idő lerövidítését. Mindketten elmondták, hogy reggeli találkozójukon áttekintették a nemzetközi gazdasági válság nyomán kialakult helyzetet. Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke hangsúlyozta: a legfontosabb feladat, hogy megvédjék a munkahelyeket. Megismételte, hogy véleménye szerint globális válaszokra van szükség.

Poul Nyrup Rassmussen kiemelte: az európai szocialisták támogatják Gyurcsány Ferenc kezdeményezéseit, mert nem lehet hagyni, hogy újból szétszakadjon Európa. Álláspontja szerint segíteni kell a bajban lévő országokat és Közép-Kelet Európát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.