Nőként a nőkért

Bűnügyi statisztikák szerint hazánkban közel 800 ezer nőt ért már élete során testi erőszak, közülük közel 300 ezren szexuális bántalmazást is elszenvedtek.

Ez ellen száll síkra a maga eszközeivel Magyarország első közösségi bankja.

Még mindig sokan azt gondolják, hogy a családon belüli erőszak a rendőrségre, illetve az állami szervekre tartozik. A valóság azonban az, hogy mások, másként szintén sokat tehetnek a környezetükben élőkért. A MagNet Bank ezért döntött úgy, hogy ügyfelei közreműködésével támogatja a NANE, azaz a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesületet.

Nem csak a hatóságok ügye
Nem csak a hatóságok ügye

A közösségi bank a támogatás újszerű formáját választotta: huszadik születésnapja alkalmából nyereségéből húszezer forintot juttat az egyesületnek minden olyan új vállalkozói számla megnyitása után, ahol a vállalkozásnak női tulajdonosa vagy tisztségviselője van. Az ilyen cégek tehát közvetve, mégis tevőlegesen járulhatnak hozzá a kiszolgáltatott nők védelméhez. Egyszerűen, a számlanyitás révén, amely akár online igénybejelentéssel is történhet, az ügy támogatásának anyagi részét a bank vállalja magára.

A NANE 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. Magyarországon mindmáig ez az egyetlen, családon belüli erőszakra specializálódott női civil szervezet. Az elmúlt években tevékenysége jelentősen kibővült, sikerrel kezdeményezett reformokat olyan jogi, államigazgatási-eljárási területeken, ahol az állam általában nem szolgáltat igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak. Az egyesület 1999 óta kiemelkedően közhasznú szervezetként működik. (A. E.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.