NNI-s rendőr a megfigyelési ügyben

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda egy-egy munkatársa érintett az UD-ügyben - tudta meg a Népszabadság.

A gyanú szerint ők azok, akiknek a személyes rendőrségi azonosítóival és számítógépes kódjaival titkos információkat kértek le különböző rendőrségi nyilvántartásokból - a jelek szerint - az UD számára.

Rendőrségi források pénteken azt közölték lapunkkal, hogy a két rendőr ellen fegyelmi eljárás indult, amit az ellenük induló büntetőeljárás végéig felfüggesztettek. Az továbbra sem egyértelmű, hogy a két feljelentett rendőr gyűjtötte-e az UD számára a rendőrségi információkat, avagy ismeretlenek az adataikkal viszszaélve követték el a jogosulatlan adatkezelést.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter utasítására a rendőrségen - és a tárca irányítása és felügyelete alá tartozó más szerveknél, háttérintézményeknél - belső vizsgálat indult, tisztázandó, hogy van-e érvényes szerződésük az UD Zrt.-vel. Draskovics azt követően rendelte el a vizsgálatot, hogy kiderült, az UD emberei őrzik a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolát. Hivatalosan meg nem erősített értesüléseink szerint lőgyakorlatokat és versenyeket is szerveztek.

Az úgynevezett megfigyelési ügy kirobbanása után - felsőbb utasításra - azonnali hatállyal szerződést bontott az iskola a céggel, a hivatalos indoklás szerint a "szerződéses fél működésével kapcsolatban felmerült komoly aggályok" miatt. Draskovics utasítása értelmében valamennyi, az IRM irányítása és felügyelete alá tartozó szervnek és intézménynek ugyanazzal az indokkal kell szerződést bontania az UD Zrt.-vel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.