Nincs pénz a titkos fiókban

Ha több pénzt akarnak adni a rendőröknek, ahhoz máshonnan kell elvenni. Nincs titkos fiókban pénz - közölte Gyurcsány Ferenc, miután a közbiztonságról egyeztetett Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal, Draskovics Tibor rendészeti miniszterrel, valamint Kaposvári Bertalannal, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével.

Az országos rendőrfőkapitány a következő napokban jelentést készít arról, hogy belső létszám-átcsoportosítással miként tud több rendőrt vezényelni azokra a helyekre, ahol sok az együttélés szabályait sértő konfliktus - mondta a kormányfő. Hozzátette: a jelentés összegzi majd, hogy a rendőrség milyen anyagi segítséget kér ehhez a kormánytól.

Több rendőrre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc. Elmondta, hogy a közbiztonságért felelős vezetők arról tájékoztatták: a legsúlyosabb bűncselekmények száma egyharmadával-felével csökkent az elmúlt egy évtizedben, a bűnügyi statisztikák javuló képet mutatnak, ám eközben romlott az emberek a biztonságérzete.

Mindenezek mellett tény az is, hogy a közbiztonsággal kapcsolatos problémák a legszegényebb vidékekre koncentrálódtak, e területeken csaknem mindennaposak a kis értékre elkövetett bűncselekmények, illetve a bűncselekményi szintet el nem érő, az együttélés szabályainak folyamatos megsértéséből fakadó helyi konfliktusok - mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a közbiztonság és a biztonságérzet javulása várható a büntető törvénykönyv február 1-jén hatályba lépett módosításától, amely szerint most már büntethető az is, ha valaki megvásárolja a rabláshoz szükséges eszközöket.

A kormányfő közölte, hogy a biztonságérzet növelését célozva az igazságügyi miniszter és az országos rendőrfőkapitány olyan javaslatot terjeszt elő, amely szerint a közrend fenntartásáért felelős helyi erők jogait kiterjesztené, és megerősítené a rendőrséggel való együttműködésüket. Azokra a területekre pedig, ahol növekszik a helyi feszültség, gyakoribbak a konfliktusok, lényegesen több rendőrt kell állandó jelenléttel vezényelni - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: ehhez azonban több pénzre, más területekről való átcsoportosításra lenne szükség.

Kérdésre válaszolva kitért arra: az egyeztetésen nem került szóba a miskolci rendőrkapitány ügye, de tény, hogy a megbeszélés nem független az elmúlt napok történéseitől. Ennek kapcsán megismételte, hogy nem dolga egyetlen rendőrnek sem származás, vallási, politikai hovatartozás miatt a bűnelkövetők minősítése, de a bűnelkövetők sem kaphatnak felmentést bűneik alól ezek miatt.

Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus vívmányok egyikének, az önkormányzati önállóságnak az egyik következménye, hogy koncentrálódik a szegénység. A szegény a szegénytől vesz el, nem a gazdagtól, nincsenek modern kori Robin Hood-ok - fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.